Csak én leszek egy kissé szomorú, amikor az itt lévő rengeteg magányos ember írását olvasom?

Engem azzal szoktak lerázni, hogy túl nagyon látszik rajtam, hogy társat akarok és ez ijesztő.

Csak az nem bírom felfogni, miért nem találtam még egy olyan személyt ki elnézné ezt nekem az elején.

Minél többször utasítanak el annál jobban vágyom arra, hogy legalább egy ölelést kapjak, vagy megcsókolhassak valakit és viszonozza is.

26f,

még nem volt barátnőm.

Fölösleges emiatt szomorkodni, inkább azon kellene nagyon sok embernek elgondolkodnia, hogy számtalan lehetőség közül miért kell mindegyiket elb×niuk?

A legtöbbjük egészséges, nincs semmi fogyatékosságuk, stb., mégis szerencsétlenek a párkapcsolatokban, ezért inkább magányosak, vagy magányos magányban élnek, vagy ami "még jobb": társról társra vándorolnak. Egyszerűen szánalmasak, mert nem veszik észre, hogy mennyire szerencsések!

Azért szerencsések, mert - rengeteg olyan ember van, aki egy, azaz 1 társnak is örülne, de mégsincs mellette senki -, ezeknek meg senki sem jó.