A "plátóit" el lehet valaha felejteni? Bőv. Lenn!

Megismerkedtem márciusban egy fiúval, akit külsőre-belsőre nagyon vonzónak találok. Egyszer elhívott találkozni, kb végigbeszélgettünk, végén csak puszi-puszi volt, és utána írta, hogy kellemes a társaságom. Utána megint elhívott, de sajnos elutaztam, így nem volt akkor lehetőség találkozni. Ő is rendszeresen fut, én is, és 3x hívott futni, de tényleg (önhibámon kívül) sose volt jó. Egyszer színházba mentünk egy baratnőmmel, a másodiknál meg vizsgám volt másnap, a harmadik esetben meg este fél 10-kor hívott, és már lefürödtem, és már az ágyban voltam. Azóta nem hívott. Eddig mondhatni, rendszeresen beszélgettünk, bókolgatott facebookon, de atán a harmadik futás-lemondás után megszűnt a kapcsolat (kb. 1-1,5 hónapja), nem írt. Én tartom fenn azóta is a kapcsolatot, két hetenként írok neki, hogy mi újság.

Félreértés ne essék, tudom, hogyha komolyabban szeretett volna valamit, keresett volna sokkal erősebben. Tudom jól, hogy halott ez az ügy. Tudom, nem lesz belőle semmi és talán az se biztos, hogy valaha elhív baráti talira. DE ő az a fiú, aki hosszú idők óta először felkeltette az érdeklődésem. Jelenleg is van 3-4 fiú, akiknek tudom, hogy tetszem, de valahogy mégse az igaziak, hiányzik belőlük az a "fűszer".

Ez az egész dolog részemről plátói, tudom, hogy lehetetlen, hogy köztünk legyen bármi is és fáj. MIóta vége a vizsgáknak stb, és több a szabadidőm, folyton rajta rágódom és ő jár a fejemben (pedig mindig csinálok valamit, de ezek csak ideig-óráig terelik el a figyelmem). Hogyan tudnám elfelejteni és azt a halvány reményt is feloszlatni? Megőrülök ettől a folytonos érzéstől, amit emiatt érzek. Hogyan verhetném ki a fejemből és győzhetném meg magam, hogy nem érdemes ezen rágódni? Zárójelesen megjegyzem, hogy volt egy fiú, akit emiatt a "plátói" miatt utasítottam vissza, mert titkon reméltem még korábban, hogy lesz valami több is kötünk. És mert nem tartottam volna jogosnak, hogy járok valakivel, miközben más pasi iránt vannak érzéseim. Szóval nehéz. Ki szeretném verni a fejemből. Nem jó a reménykedés - miközben ésszel meg tudom, hogy esélytelen. Csakhát a szívem remél..

Köszönöm a segítségeteket, és azoknak, akik elolvasták!