Milyen dolgok történtek veled gyerekként amik alapján "MÁS" azt gondolhatja, hogy veled BIZTOS NEM alakít ki kapcsolatot?

Engem szexuálisan is bántalmaztak és vertek is. Apám súlyos alkoholista volt.

Anyukám érzelmileg bántott, de közben pedig mégis túlszeretett, szóval elég ambivalens viszonyom volt vele.

23 éves koromra mindkét szülőmet elveszítettem.

Ahhoz képest, itt mennyien írják, hogy soha nem kellene "ilyen ember" (mintha tehetnénk róla), élőben sose volt gondom azzal, hogy találjak olyan embert, aki szeretne velem lenni, és nem volt egy olyan párom sem, aki előtt titkoltam volna a gyerekkorom.

Volt olyan, hogy házibuliban kicsit részeg lány magyarázta, mennyire elege van a sérült pasikból, ultragáz mind.

Mondtam neki, hogy én is az vagyok, de akkor visszakozott egyből, hogy nem rám gondolt.

Igazából nekem sem kellene soha olyan ember, aki így gondolkodik, többre tartom már magam ennél.

Nekem jó volt a gyerekkorom, igen. Mind a két szülőm normális, szeretnek, a mai napig jó a viszony, nincsenek alkoholista vagy egyéb függő rokonaim (max dohányos de az nem tesz tönkre senkit magán kívül), egyáltalán nem problémás a családom. Amíg más otthon hallgatta az ordibálást, addig mi programokra jártunk.

Erről senki nem tehet persze, de én meg eldönthetem szerintem nyugodtan, hogy akarok-e valaki feldolgozatlan traumáihoz asszisztálni vagy sem. Ha feldolgozta, akkor nincs gond természetesen, nem fogom kidobni, ha kiderül, hogy rossz gyerekkora volt, amennyiben ez nincs hatással a jelenre. Tehát mondjuk azt nem bírnám, ha valakinek debil szülei vannak, de mégis mindenáron erőlteti a kapcsolattartást velük és emiatt a jelenben is lennének gondok. Ha gyökerek, akkor legyen megszakítva a kapcsolat és kész, senki nem tartozik senkinek csak azért mert rokonok.

Olyan elviselhetetlen dolgok velem nem történtek de azt nem használnám rá, hogy nekem jó lett volna. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy pont ezek a dolgok miatt lettem-e olyan személyiség, mint amilyen lettem vagy alapból ilyen lennék.

-Fenyegették a családunkat apám ügyletei miatt ezért egy időben nagyon féltem.

-A szüleim korán elváltak ezért soha nem volt "minta".

-Apám sose foglalkozott velem különösebben az életében.

-Rendszeresen inzultált lelkileg és testileg is bántott édesanyám élettársa.

-Édesanyám ugyanúgy rengeteg inzultált és bántott lelkileg.

-Olyan 12 éves korom előtt rá akart venni egy idősebb tag, hogy verjem ki neki.

-Igazából különösebb törődést nem kaptam soha gyerekként felnőttektől. Senkitől.

Én nem az alapján ítélem meg az embereket, hogy milyenek voltak gyerekként és mik történtek vele, hanem az alapján, hogy jelenleg milyen ember. Ennyit elmondhatok.

Ha leírod ide, hogy milyen trauma történt veled, akkor a többség nemet fog rád mondani.

Az életben, ahol előbb megismernek, vagy legalábbis megtudnak rólad pár dolgot, pl. jó a humorod, vagy megbízható vagy, vagy jólelkű, mindezek után derül ki (ha elmondod), hogy milyen gyerekkorod volt.

Nem gondolnám, hogy annyi ember lenne, aki emiatt nem jönne össze velem, de tény, hogy vannak dolgok, amikben negatív módon hatott rám az, ahogy a szüleim "neveltek", és megértem, ha vkinek ez ennek folytán kialakult viselkedésem vagy frusztrációim (amiken ugyan dolgozom a mai napig, de azért teljesen kiirtani magamból nem tudtam) nem szimpatikusak.

Ilyen pl. az, hogy vertek, főleg apám, baromira nem jogosan (én alapvetően zéró toleranciás vagyok a gyerekveréssel kapcs, kiv. azt, hogy csapjon rá a gyerek kezére vki picit, ha konnektorba nyúlkál... de még ha azt is nézem, hogy vki szerint kell durva esetekben egy "makarenkói" pofon, akkor sem jogosan vertek anno a legtöbbször... olyanért el lettem teljes testen verve telefonkönyvvel, hogy teljesen kulturáltan megkértem őket, hogy hadd nézzem meg a Providence sorozat legújabb részét azelőtt, hogy nekiállnék a leckének... meg hogy azt mertem mondani apukámnak, hogy butaságot mondott, amikor... hát felnőtt fejjel visszagondolva is egyértelmű, hogy butaságot mondott)... emiatt pl. automatikusan összerezzenek, ha jön velem szemben morcos arccal, sietősebben egy nagyobb darab férfi. Meg sokszor gondolom magam túl butának meg tájékozatlannak, amikor objektíven nézve nem vagyok az, de folyamatosan ezt hallottam otthon. Mindenkinek szíve joga eldönteni, akar-e komplexusos emberrel élni (főleg hogy pepitában én is voltam együtt komplexusos emberrel, csak épp ő rajtam töltötte ezt le... és megértem, ha vki hasonlókat átélt, hogy esetleg óvatos).

Meg ugye kérdés, hogy a kedves família él-e, virul-e és vállalhatóan viselkednek-e élőben.