Már megint hitegettek, ígérgettek nekem, hogyan legyek ezen túl?

Barátaim már az esküvőt tervezgetik, van, ahol már gyerek is van, nekem még párkapcsolatom se volt soha. Próbálok kitartani, de nagyon nehéz, hogy a tinédzserkorom is egyedül töltöttem, és a fiatal éveim is így töltöm, és csak az ábrándozás marad.

Két emberrel sikerült közelebb kerülni egymáshoz eddig, és mind a kettő gostingolással és egy odadobott "legyünk csak barátok"-kal végződött. És most a második nagyon szíven ütött, és minden dühöt meg indulatot magam ellen fordítok, sírok egész nap és bántom magam fizikailag. Ezután a dolog után megműtöttek, és jó pár hétig nem állhatok lábra, így sétálgatni se tudok. Zenét hallgatni is fáj, mert minden zene minden mondata üt, a filmekbek a jelenetek bántanak és csak eszembe juttatják, ami volt. Kiírom magamból a gondolataimat, de nem nyugtat meg. Barátaim is már mind unja a rinyálásom, mert ők könnyen mondják, hogy fel a fejjel, meg ennyit mondanak, hogy ne sírjak, amikor nem voltak olyan helyzetben, mint én. Így lényegében senkivel nem beszélhetek erről, és egyre rosszabb eszközökhöz kell folyamodnom.