Mit éreztek akkor, amikor valakinek összejön a szerelem, párkapcsolat?

Kb annyi jut eszembe neki jóhogy mert ő osszeáll olyanokkal akikkel en szóba se állnék kb.

Nekem is lehetne ezerdéle incel nyomi eletképrelen vagx lúzer megcsalós vagy drogos eqnulla vagy sötét vagy ronda vagy nàrci pàrom.

Ha vki értelmes normálisat szeretne annak nehezebb.

Amikor még nem találtam rá a páromra és a környezetemben valaki repdesett a boldogságtól, akkor mindig összeszorult a szívem, de ettől függetlenül is őszintén tudtam örülni mások örömének. Soha, senki felé nem mutattam ki, hogy "irigykedem" és most az irigységet nem rossz értelemben kell érteni, egyszerűen csak vágytam arra az érzésre, amit ők ott és akkor megéltek.

Nekem nagyon sokat segített, hogy végig hittem benne, hogy nekem is megadatik majd a boldogság, csak várnom kell rá. A türelem egy nehéz kérdés 😀

És akkor a másik oldal: Mióta együtt vagyok a párommal (8 éve) két barátnőm van, akik tényleg őszintén tudnak örülni a boldogságomnak, a többiek (főként ismerősök), akik azóta is egyedülállók, soha, semmire nem reagálnak, csak csendes megfigyelők. Nem haragszom rájuk, még csak rosszul sem esik, mert tudom, mi zajlik bennük. Remélem, idővel ők is megtalálják a boldogságot. Neked is ezt kívánom!

Mutatni semmit, igyekszem semleges lenni, ha pedig érzem, hogy nem megy, akkor kilépni a helyzetből valahogy.

Hogy mi zajlik le bennem, az változó, de többnyire nem öröm. Sajnálom, én nem tudok őszintén örülni más boldogságának úgy, hogy nekem nem jön össze semmi vagy legfeljebb valami kritikán aluli szar. Ha a másiknak az/olyan jön össze, amilyenre és akire én is vágynék, az borzasztóan fáj és frusztrál. Ha csak egy tipikus kapcsolat és férfi, az fokozza a reménytelenségem, mert "na tessék, a tök jó nő Sárinak is csak ilyen jutott, akkor én mit is várhatnék...?".