Nagyon tetszik valaki, de még nem tudtam kideríteni, hogy van-e esélyem nála. Legyek türelmes (többi lent)?

Húszas éveink végén járunk, és egyikünknek sem jött össze még semmi komolyabb eddig. Egy ismerősöm (srác) kezdett el 1 hónap után nyomni abba az irányba, hogy nekünk össze kéne jönni. Aha, mert ez így működik.

De aztán, szépen lassan leesett, hogy teljesen levett a lábáról ez a pasi, pusztán azzal, hogy milyen a személyisége, bár jó pasi. A munkájából adódóan átvitt értelemben egy kemény páncélt hord maga körül, de ha beszélek vele a mindennapi életben, akkor annyira mély, őszinte és megértő személyisége van, hogy számomra felfoghatatlan, miért retteg attól, hogy egy nőt meg kell kímélnie saját magától....ez volt a no.1. Indoka, amiért nem akart soha senkit, meg mert sosem érezte azt, hogy elfogadóak lennének vele szemben, amikor nem akar senkit làtni, csak játszani kicsit és ellenni a saját világában.

Én ezt annyira megértem, én is elég ambivertàlt vagyok, imádom az embereket, a baràtaimat, szeretek szervezni (nem vagyok jó vezető alkat, de kis csoportban jól koordinálok, ha van egy projekt), de néha elegem van és kell idő amíg rendet teszek a fejemben otthon, egyedül.

És ő is ilyen, kéne neki valaki, akinek elmondhatja, milyen dolgok érik, milyen nehézségei vannak, de ott csak elpoénkodni lehet, mert úgy érzi, "buták" az emberek és kész.

Mindig nevet a poénjaimon, már csak azon is, ahogy levágtam magam a kanapéra házibulin, és egyszerűen látom rajta, hogy kedveli ahogy pörgök, hogy mennyi energiám van. A bajom az, most a pszichológusom küzd, mert sajnos depressziós lettem és még mindig nem jöttem ki belőle, a gyógyszerem pedig teljesen ADHD-ra visz. Egyébként is gyanítom, hogy hiperérzékeny, ADHDs gyerek voltam sajnos, csak akkoriban egy magas IQ-jú empatikus kislánynál pont nem érdekelt senkit.Felnőttként is tök szétszórt vagyok... én meg emiatt nem mertem ismerkedni sosem, én is féltem, hogy nem fogadnak el, úgy, ahogy vagyok, sok társaságban nem voltak nyitottak rám, és kizártak végül a körből.

Nemrég kaptam alkalmazkodási zavar diagnózist. Ezt is sejtettem egy ideje, de ha tényleg ADHDs vagyok, akkor ezen nem kell csodálkozni. Igen, hangos tudok lenni, őszinte, szókimondó stb.

Ő pedig ennek az ellentéte, mindig higgadt, nem akar a középpontban lenni, de mindenről megvan a maga véleménye, legfeljebb nem mondja ki, de 2 személyes helyzetben nagyon meg tud nyílni és ez nekem is fontos dolog.

De mivel ő neki is megvannak a maga démonai és korlátai én nem mernék rástartolni, ez sosem volt a stílusom.

Talán a türelem segít. :D