Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem tudok párt találni magam mellé?
24 éves férfi vagyok.
Életem során 3kapcsolatom volt.
Az utóbbi kapcsolatom is közel 1,5évig tartott.
Már szinte 5éve semmilyen kapcsolatom nincsen lányokkal nőkkel, ami kezd számomra borzasztóan nyomasztó és kétségbe ejtő lenni.
Én nem vagyok az a "ráírok egy idegen nőre és akkor abból kialakul majd egy kapcsolat mert úgy is megfűzöm "-típusú férfi.
Élőben pedig nem szokott szemezni, kezdeményezni egy lány sem velem. Ha talán én magam össze szedem a bátorságom is Max egy "sziáig" jutok el és már ott sincs a lány. :( Persze a kezdeményezés szó pár másodperces szemkontaktus és egy laza mosolyban szinte kis is merül.(Tehát nem rohanok le erőszakkal senkit!)
Tehát nem vagyok introvertált, nem vagyok nyomulós és rámenős erőszakos típus sem, de az a helyzet, hogy igen is egyedül érzem magam lassan 5éve, ami már addig jutott, hogy szabályos vágyom egy társra.
Szimplán annyi ,hogy nem életre szóló kapcsolatra vágyom de mint fiatal én is szeretnék egy barátnőt.
Nem vagyok annyira nagyon elveszett típus de azért jó lenne ha valaki "profi" :D segítene kissé ez ügyben.
A válaszokat előre is köszönöm!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Tehát nem vagyok introvertált" De pont hogy az vagy!
Ha nagy nehezen sikerül összehoznod valamit, akkor hosszútávra tervezz mert utána csak rosszabb és rosszabb lesz!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ami azt illeti szeretek beszélgetni, jól meg vagyok társaságban is ha valaki csak szimplán köszön megszólít vagy akár példa kép kondi teremben is segítséget kér tőlem. Összegezve akárkivel is normálisan meglennék.
Igazság szerint az is a problémám, hogy nem vagyok egy 10/100 Brad Pitt sem hasonló kiállású/karakterű fazon. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Korábban mindig más szólított le engem, reménytelenül sem vagyok csúnya de közel sem tökéletes de valahogy nincs sikeresem mint már említettem.
Most ezek szerint akkor lehet nekem kellene kissé jobban oda tennem magam ahhoz, hogy sikerem lehessen. Szóval legyek bátran "nyomulósabb" kitartóbb és persze normálisan szinten kissé férfiasabb és karakteresebb is. :)
Azaz növelnem kellene az önbizalmam is ha jól értem/gondolom ?!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem azt lehet látni ha valakinek tetszel. Velük legyél bátrabb, mert kevés nő kezdeményez, inkább a férfitól várják, max jeleket adnak.
Az írásodból nekem is az önbizalomhiány jön le. Nem lehetsz csúnya ha tini korodban ilyen sikeres voltál, főleg hogy a lányok minél fiatalabbak annál felszínesebbek. Vagyis most csak jobb a helyzet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szia!
Hallottál már arról a jelenségről, hogy az állatok megölik a beteg, gyengébb társukat?
Például a kutyák. Viszont más fajok meg pont védelmezik ezeket a példányokat.
Embereknél a nőknek egy olyan hímpéldány keleti fel a figyelmét akiből az sugárzik, hogy alkalmas egy kapcsolatra. Attól, hogy manapság megváltoztak prioritások és a gondolkodások, még a tudatalatti és az ösztönök nem. Az embereket nagyban befolyásolja a kémia. Mint ahogyan egy kutya kiszagolja, ha félsz tőle, úgy ezt a nők is megérzik. Ösztönösen kerülni fognak a kapcsolat terén! A magabiztos férfi más feromonokat "áraszt" magából. Ez azt mutatja, hogy képes szaporodni és megvédeni a nőt. Még ha manapság nem feltétlen ezt is szeretnék a nők, attól még tudatalatt, igen is befolyásolja őket a döntésben. Egy olyan férfi mellet nem igen fognak még megmaradni sem, aki bizonytalan és félszeg.
Régen (múltszárad) az idősebb nők azt mondták: "Ha csak egy fokkal szebb az ördögnél, a férfi gyönyörű már! " Ma nem mondom nem számít ez is, mint a pénz, de feltétlen.
Azután. Amennyiben nincsen meg a kémia egy nő és Te közötted, akkor az sem fog működni. beszélgethetsz velük, de nem fognak vonzódni Hozzád! Már elnézést, de ha egy darabfa érzését kelted, nem lesz abból tűz egy nő szívében, max. egy kandallóban. Régen amikor nem voltam még nős mindig nézelődtem a nők között. Jött szemben az utcán egy nő/lány messziről kiszúrtam, ha vonzónak tartottam. Felmértem tetőtől talpig és kezdtem nézni a szemét. Ha fogadta a nézésem, akkor tudtam szimpatikus voltam neki, ha nem vagy lesütötte a szemét, akkor vagy félős, vagy érdektelen voltam számára. Viszont, ha mosolyogtam és vissza is mosolygott tuti be is jöttem neki.
Amennyiben ilyenkor megfordul valaki és utána megy a lánynak, nyilván nem dulakodóan, akkor abból lehet valami. Próbáld ki az utcán, kiülsz egy padra ahol járókelők is vannak. Nézegessed a nőket és a reakcióikat. Ha kiülsz akkor is határozottságot mutass, de ne egy bunkó nagyképű alak érzetét. Ne tedd keresztbe a lábad és hátradőlve elterpeszkedve a két karod fent a háttámlán!
Ne is ülj be középre, mert ezzel kizárod a másik félnek a leülési lehetőségét is. de ne is szorulj a szélére teljesen. Vagy ha van karfarésze akkor könyökölj rá, kissé rádőlve és a lábaid a bokáknál keresztesbe és a térdeid kényelmesen széttárva. Ezzel nem zárkózol el, de nem is vagy kihízó. Lény laza és ne görcsös, merev. Na hózódj össze és ne gubbassz, mert ezzel a teret elzárod magadtól. A testbeszéd is sokat számít. Mész az utcán, egy botorkáló, bandukoló férfi nem fog meg egy nőt, max. szánalomból. Ne keverd a nőkben az anyai ösztönt! Ha csak nem gondoskodást szeretnél, hanem partnert, akivel szexelhetsz. Járj határozottan, húzzad ki magad, de ne úgy mintha két dinnyét cipelnél a hónod alatt, vagy mint egy kiskakas fennhordott fejjel. Ne légy merev, csak laza.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Még mindig a #9-es vagyok!
Folytatnám!
Van olyan nő akinek bejön a csetlő-botló férfi, de igazából max. mulattatja vagy aranyosnak tartja.
Adódik a kérdés, hogy az ilyen nő, az ilyen férfit, férfinek is tartja vagy csak jópofának?...
Nehéz erre a válasz, mer szokták mondani, ízlések és pofonok mások.
Neked gondot jelent beszélgetni is egy nővel és ez is akadályoz.
Úgy értem, más egy idegennel kötetlen dologról beszélgetni és más egy esetleges partner jelölttel.
Ott van tét és ez nyomaszt, szerintem!
Nem beszélve akár egyéb problémáktól, amik hátráltathattak sok férfit egy kapcsolat kialakításában.
Jól írtad önbizalom, azt építsed.
Az sem elhanyagolható, hogy minél tovább vár valaki, annál nehezem lesz meglépni dolgokat.
Ezért hajrá ne parázz, "légy férfi"!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!