Nők párkeresésben néha miért adják fel az álmaikat?

Az igazi szerelem nem a külsőségeken, vagy a pénzen múlik.

Simán lehet hogy valakinek a fekete hajú, kék szemű, borostás, 180+ cm az álompasi, de aztán az igazán hozzá illő személyiséget egy vele egy magas, kopaszodó vörösben találja meg, és ő lesz akit élete végéig szeretni fog.

De persze olyan is van aki majdnem 40 éves koráig keresi a "tökéletest", aztán mikor már szinte felrobban az a bizonyosos biológiai órája, akkor hozzámegy az első olyanhoz aki szeretne gyereket.

Ezt férfiak is megcisnálják.

Igazából az álompasi vagy álomnő egy baromság. Gondolkodhatunk ideálban, hogy mit tartunk kívánatosnak, stb.... aztán jön a szerelem és lesöpri az egészet a f*đzba. Ugyanis a vonzódás nem akkor alakul ki, ha megfelelő szögben áll az orra vagy akárhány Hertzen szól a hangja.

Nem feladtam, hanem átalakult. Az idővel, a tapasztalattal. Az első pasim volt az, akinek csak a külseje jött be. 16 évesen a tini agyammal, hát na, ilyenkor ez a normális. 🙈 Aztán szakítás után jött egy pár fontos szempont, hogy milyen NE legyen. Közben rájöttem, hogy a külső például hosszú távon egyáltalán nem ad semmi pluszt. Így a következő "álompasi" már egész másképp nézett ki.

Közben én valahogy egyáltalán nem azt érzem, hogy leadtam volna az igényeket, pont ellenkezőleg. Sokkal több szempont fontos, van amiből már egyáltalán nem engedek, és egyre kevesebb dolgot tudok elnézően kezelni.

Lehet, hogy a férjem külsőre nem olyan jóképű, mint a tinikori pasim, ezért ez a felszínes embereknek az igények leadása. Még nem is milliomos rockzenész. 😂 De ezerszer jobban összeillünk, és minden fontos szempontnak abszolút megfelel.