Fiatal, egyedül maradt anyukák, ti hol tudtok ismerkedni?

Hát nézd...

Mesélek kicsit a saját múltamból.

Most már van stabilnak, és reményeim szerint nagyon hosszúnak ígérkező párkapcsolatom, de sk ideig ez nem volt így. Huszonéves koromban, sőt, harmincas éveim elején nem voltam valami sikeres a párkeresésben. Viszont ami azt illeti, soha nem azt néztem, hogy valakinek van-e gyereke. Jó, mondjuk huszonegykét évesen tényleg lett volna bennem félelem, de csak emiatt nem passzoltam volna egy szerelmet.

Viszont a tapasztalataim nagyon rosszak voltak. Az, hogy sokan eleve titkolóznak, nálam hatalmas mínusz. Miért nem lehet nyílt lapokkal játszani? Amikor már több hónap után nyögi ki, hogy "ja, egyébként van gyerekem", az olyan gáz...

De olyan is volt, aki nem közölte, hogy férjnél van. Mert... kapaszkodjatok meg... elfelejtette, hogy még házas.

Aztán - és ezt nehogy magaddra vedd, meg az eddigieket se! - vannak bizony olyanok, akiknek azért elég nagy szerepük volt benne, hogy egyedül maradtak. Egyszer nagyon bele voltam esve egy nőbe. Volt egy gyereke, mondta persze a sablonszöveget, hogy neki egy társ kell, aki szereti, és megérti őt, és akiben bízhat, gyengéd vele, és érezteti, hogy fontos neki. Egy hét után dobott, mert hát neki a kigyúrt, nagy darab kopaszok jönnek be. Semmi gond, kinek mi... csak azért többségük nem a gyengédségről híres.

Olyan is volt, akihez az exnek kvázi előjoga volt. Hadd ne mondjam, hogy alapból felejtős.

Aki meg maradt, az mindegyik pót-apukát keresett. Nyilván az is fontos, hogy az új barát elfogadja a nő gyerekét. De amikor már az első randin, sőt, már az előtt is érezteti, hogy ez nem kettőnkről, hanem a gyerekről szól, na, az is felejtős.

Egy olyan volt, aki tényleg nem pótapát akart, normális, nem felszínes, nem egy kibírhatatlan hárpia. Vele meg egyszerűen nem passzoltunk össze, túl más volt a személyiségünk, más távlati célokkal, más szokásokkal.

"Nem életem szerelmére vágyok"

Én pedig mindig arra vágytam, nem olyasvalakire, akivel csak ideig-óráig hülyítjük egymást, néha talán ugunk egyet, aztán továbbáll.

Egyébként: számos helyen lehet ismerkedni. Interneten (nem feltétlenül társkereőkön), ha sportolsz, akkor ott is, de spontánul is sok helyen lehet ismerkedést kezdeményezni. (Vagy akár veled is könnyen megeshet, hogy kezdeményeznek nálad, főleg, ha nem a gyerekkel vagy, így nem hiszik azt, hogy foglalt lennél.) Én például szólítottam már le nőt buszmegállóban is. Aztán mondjuk 5 perc után kiderült, hogy két teljesen más világ vagyunk, de ennek ellenére egy jót beszélgettünk. De kötvetlen, vagy közvetett ismerettség is jó alap lehet. A mostani barátnőmet úgy ismertem meg, hogy exem legjobb barátnőjének az unokatestvére. Neki mondjuk nincs gyereke, de ha történetesen lenne, akkor is szerintem ugyanígy összejövünk.

Nem mondom, hogy napi szinten fognak tolongni a randipartnerek, de azért az ember ha kicsit nyit, akkor sok lehetősége van.

"Társkeresőt nem érzem hogy az én világom lenne."

Na, itt szúrtam el én is. Ha élőben nincsenek lehetőségeid, akkor akármennyire is nehéz, tedd félre ezt a viszolygást. Különben akár évekig nem fog történni semmi, és fiatal egyedülálló anyából nem annyira fiatal leszel...

Tinder, Badoo, amelyiket elviselhetőbbnek érzed. Én a Badoon tudtam megmaradni. Szűrni kell, ahogy mindenütt, élőben is, kell hozzá szerencse és idő is, de nem lehetetlen egészen rendben lévő férfiakat találni. Az már más kérdés, hogy élőben meglesz-e az összhang és a vonzalom, nálam egyelőre ezen a ponton akadnak meg a történetek.