Miért nem érzem magam jól egyedül?

Igazából őszinte leszek nagyon szomorú és elkeseredett vagyok évek óta. Gimiben nem ismerkedtem,gondoltam oh majd egyetemen úgyis lesz rá alkalmam. Hát egyetem sem lett,így alkalmam sem, miután elálltam dolgozni. És olyan rohadt gyorsan elteltek évek,hogy fel sem fogom. Vannak haverok ,bulik események de soha egy pozitív jelzés vagy vélemény nem érkezett nőktől. Pedig engem nemigen látták soha részegen vagy hasonló mert aligha iszok, csak mértékkel mindig. Dolgos normális komoly srác voltam mindig is,tele tervekkel. Divat is mindig előtérben volt öltözködés jó illat stb stb. Egyedül a testalkatom maradt vissza kb 15 éves koromban megállt minden férfiasodás, ugyanolyan vékony és kinézetű vagyok mint akkor 9.-ikben. Ez zavar nagyon de nem tudok változtatni rajta. Állandóan azt lesem ki tart csúnyának vajon mit gondolhatnak rólam az emberek, miért vagyok ilyen szerencsétlen rossz külsejű? És eljutottam odáig hogy elkeserít hogy senkit nem szerethetek, senki nincs aki idebújik vagy egyáltalán haza vár egyebek. Otthon lakom még szülőkkel de egymagam nem mernék belevágni albérletbe. Plusz értelmetlen is tök egyedül lennék ott is. Hogy lehetne ezeken felül kerekedni, önbizalmat szerezni és vajon csak én látom ilyen reménytelennek a helyzetet hogy úgysem lesz senki, ezáltal minden lehetőséget egyből elrontok társaságban vagy bárhol ahol lehet lenne alkalmam bármire is?

Volt aki azt mondta bebeszélem magamnak és azt vetitem ki másoknak hogy direkt kerülöm őket vagy a szituációkat. Közben meg mit meg nem adnék ha végre én is boldog lehetnék... Csak ne kéne tenni érte egy percet sem...