Amig nem volt, vagyha egyedül vagy miért nem találtál miért nem találsz társat? Ha feltesszük azt hogy nem benned van a hiba. Nem vagy ronda, stb

túl válogatós vagyok

vagy épp olyan nők érdeklődnek irántam, akiknek csak szexre kellek, mert házasok, én meg családot is szeretnék...

Nem egyszerű. De tolni kell, harcolni, küzdeni, kitartani!

f

Nem tesszük fel, hogy nem bennem van a hiba, mert bennem van. Van annyi önismeretem, hogy meg tudjam mondani, hogy egy ilyen ember, mint én ne kelljen egy olyan nőnek, mint amire vágynék. Ez pedig csak szimpla realista kép, mindenféle depresszió nélkül. Számtalan defektem van, vagy legalábbis olyan amit sokan annak tarthatnak és egy valóban intelligens jóravaló nő nem érdemel meg ilyeneket, mikor találhat sokkal jobbat.

Ezek a másodlagos okok, az elsődleges viszont talán az, hogy ki vagyok égve és nem hiszem, hogy fel tudnék építeni egy kapcsolatot. Legalábbis, ha fel is tudnék akkor sok türelem kellene hozzá a másik fél részéről és ez semmi esetre sem lesz meg, ha az itteni válaszokat nézem.

21 évesen lett először barátnőm, előtte azért nem volt egészen odáig, mert egyszerűen nem kezdeményeztem senkinél, aki minimális érdeklődést is mutatott irántam azt meg elüldöztem magam mellől, egyszerűen nem bírtam elképzelni, hogy bárki is akarhat valamit tőlem.

Nem is nagyon ismerkedtem és egy idő után nem is érdekeltem már a nőket. Voltak barátaim, haverok, ismerősök, nem kizárólag otthon ültem, eljártam koncertekre, kocsmázni, fesztiválozni mégsem volt soha, hogy összejött volna bármi is.

Elkerültem egyetemre Bp-re ott sem érdekeltem senkit. Volt pár csaj akivel egészen jó kapcsolatban voltam, de egyiket sem érdekeltem szexuálisan, vagy csak túl béna voltam ahhoz, hogy normálisan közeledjek feléjük vagy bárki felé.

Nekem 99%-ban a szociális fóbiáim, a saját magamba vetett nulla hit és bizalom, az ,hogy nem voltam nagydumás, nem tudtam csak úgy a "semmiről" pofázni, főleg nem idegenekkel. Eléggé visszahúzódó és magának való ember voltam, függetlenül attól, hogy tényleg volt szociális életem.

Illetve szerencsém sem nagyon volt, rosszkor találkoztam olyan emberekkel akikről később kiderült, hogy amúgy lehetett volna velük valami.

Pl. egész gimis koromban baromira tetszett az egyik osztálytárs csaj, de soha nem mertem felé nyitni, mivel abszolút nem egy "társaságban mozogtunk", szóval szinte smmi közös kapcsolódási pont nem volt. Kb. 10 évvel utána tudtam meg egy haveormtól (aki szintén osztálytársam volt), hogy amúgy én is bejöttem a csajnak.

Azt hiszem leginkább szüleim túl szigorú nevelése és az vezetett idáig, hogy semmi nem volt jó nekik, semmit nem lehetett velük megbeszélni, csak lecseszést kaptam mindenért, és tényleg bármit is akarta mcsinálni mindenre engedély kellett tőlük. Aztán érdekes módon 15-16 évesen meg mintha teljesen elengedték volna a kezem, már szinte semennyire nem érdekelte őket mi van velem, hagytak boldogulni a magam módján.

Nehéz ezeket leírni, hogy érthető legyen, mert nekem is évekig tarott mire összeraktam, hogy mi miért történt.