Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, Összejönnétek egy olyan férfival, akinek egy néger nőtől van gyereke?
A válaszom:nem.
Az ilyen annyira igénytelen, hogy kb. rámászik még a döglött kutyára is.
Egyébként simán van, aki összejön ilyennel. Ismerősöm összejött egy pasival, lett is tőle gyereke. Tudta, hogy van egy másik gyerek, akivel nem igazán tartja a kapcsolatot, a pasi anyjához mászkált néha az unoka, ott találkoztak párszor. A gyereknek mindenféle mentális problémája van, bár valószínűleg nem az idota apja hiányától.
Majd kiderült, hogy van neki még egy gyerek egy korábbi nőtől, akiről tudott, de elfelejtett szólni. Vele egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot, véletlenül derült ki, hogy a csinos kislány akiről van pár képe a telefonján nem a szeretője, hanem a gyereke.
Ismerősöm ekkor még mindig vele volt, lehet egyébként volt neki még egy fia, de kezdett nagyon hülyén viselkedni, így lecserélte egy rendes pasira, aki tartaná a gyerekeivel a kapcsolatot, fizet nekik rendesen mindent a kötelezőn túl is, de ez már nem tetszik az ismerősnek. Azon ügyködik, hogy még a gyerektartás is kevesebb legyen (persze az ő exe minden szemét amiért nincs bejelentett munkája és nem fizet semmit) és lehetőleg ne is találkozzon velük, a közös házukból ki vannak tiltva! Na egy ilyen nő nagyon örülne a hozzáállásodnak.
Az expasinak azóta a 3. nője van és még egy gyerek. Hozzá képest kicsiben csinálod, bár neki félfeka gyerek nincs, csak félcigány. :D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!