Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan hozzam rendbe, illetve kezeljem magam?
Fura a kérdés, de vázolom rögvest, hogy miről is van szó.
Egész életemben kövér voltam, ami miatt ugyebár nem volt önbizalmam, ami azt eredményezte, hogy nem mertem közeledni a nőkhöz. Folyton azt gondoltam magamról, hogy ronda vagyok, úgysem kellek. Ha néha rá is szántam magam az ismerkedésre, negatív eredménye lett, amit bizonyítékként fogtam fel a rondaságomra. De jött aztán egy érdekes fordulat, és be kellett ismernem magamnak, hogy nem azért nincs nőm, mert valóban ronda vagyok, hanem mert önmagam útjában állok azáltal hogy ezt gondolom magamról. Ez úgy született, hogy az elmúlt 2 hónapban sok mindenkitől megkaptam, hogy jó a stílusom, meg hogy helyes vagyok. Vannak lány barátaim, tőlük tudtam meg, hogy beszédtéma vagyok köztük, illetve munkatársi körökben is erről beszéltek már többször. Ez úgy derült ki, hogy meséltem bent, hogy milyen képtelenséget állít pár barát barátnőm. De ráerősítettek,hogy ez így van és hogy higgyem el, és ezt már beszélték ők is. Ez számomra amolyan vitaindító lett, és minden oldalról azt kaptam, hogy de higgyem már el. A fejemben tegyem ezt helyre és kezdjek el fogyózni. Egyikük szintén husisabb, és azt mondta, hogy kezdjek el vele fogyózni. Én belementem. Rossz érzés volt rádöbbenni, hogy eltemettem magam 30 éven keresztül és közel sem vagyok olyan undorító, ahogy magam meg,-illetve elítélem. De ezen a részén még dolgoznom kell, de a kérdésem az az, hogy miként tudnám ezt magamban helyre rakni? Régebben volt egy nagyobb fogyásom,és mutattam nekik képet arról, ahogy akkor kinéztem, és azt mondták, hogy ha egy 30 kilót ledobnék,nagyon jól néznék ki. Azt mondták, hogy semmiben sem vagyok az a klasszikus kövér pacák fazon, mert nem vagyok ápolatlan, zsíros hajú, büdös, meg szakadt. Megdícsértek, hogy mindig nagyon jó ruhákban járok, és ízlésesen válogatom össze őket. Nagyon jól estek ezek a szavak, és amikor kiderült, hogy hogy vélekednek rólam többen, ahhoz képest, amit én tartottam magamról. Tehát nem volna reménytelen eset barátnőt találnom, csak végre félre kéne állni a saját utamból és rendbe szedni magam. Aki volt már hasonló helyzetben az, hogy kezelte önmagát egy ilyen felismerés után? Hogy indult el a változás útján fejben, és sikerült-e elérnie, amire vágyott, sikerei lettek-e a nőknél?





Kicsit a női természet rejtelmeibe kezdésnek érdemes lenne belemerülni, sok kérdésedre választ kapnál.
Ami az elutasításokat illeti: de, azért utasítottak el mert kövér voltál, akár csúnya számukra. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki számára az vagy, vagy hogy kövéren nem tetszhetnél másnak. Ez annyit jelent, hogy akiknél próbálkoztál, azoknál nem volt esélyed, de olyan szinten, hogy lenézés járt mellé. És itt visszakanyarodnék a női természetre is, mert ilyen esetben konkrétan sértve érzi magát, hogy hogy merte egy ennyire (az ő szemszögéből) szinten aluli egyáltalán megszólítani. Tehát nem te voltál a lényeg, hanem az ő álomvilágába rondítottál bele, amiben ő sokkal jobbat érdemel szerinte.
Na de visszatérve az önképedre. Ha az önbizalmad a béka segge alatt van, nem létező, engeded hogy tapossanak rajtad, akkor nyilvánvalóan azoknál sem lesz esélyed akiknél amúgy lenne, akiknek bejössz. Ugyanis van akinek így is teljesen jó vagy és szívesen lenne veled. Lehet nem 10/10-es topmodell, de könnyen lehet hogy olyan nő akivel jól passzolsz, kedves, normális, akár a jövőben hosszú házasságod lehet vele.
Teljesen rendben van hogy fogyni akarsz, de nem a nőkért kell cselekedni és főleg nem mások véleményére ilyen szinten adni. Te már egyszer eltemetted magad a leírtak szerint 30 évig, mert pár ostoba nő durván elutasított. Most megint másokra adva gyökeresen kitekernéd amit eddig gondoltál - és aztán a következő elutasításnál mi lesz? Arra nem gondoltál? Megint magadba zuhansz, hízol 30 kilót és feladsz mindent?
Fel kell fogni, hogy nem mindenkinek fogsz bejönni, akármit csinálhatsz. Járhatsz 200 milliós kocsival, akkor is lesz aki lekoptat. Magadért akarj fogyni, mert jobban érzed magad, jobban akarod érezni magad a bőrödben, jobb minőségű életre vágysz. Ne azért, hogy megtapsikoljanak és veregessék a válladat, aztán ha elmarad vagy nem történik meg, megy az összezuhanás. Tanulj meg nem függni másoktól, mások véleményétől - más meghallgatni, megfontolni őket és más egész világlátást felhúzni rájuk.





Az elsővel mindennel egyetértek.
Amivel kiegészíteném, az a saját történetem, habár én nő vagyok. De minden nagyon hasonló, csakhogy én már akkorára híztam, hogy saját magam miatt leadtam a 33 kilómat. Így is van rajtam, illetve lóg is a bőröm pár helyen, de elfogadtam.
Habár nekem a felismerés már fogyás után jött, nekem nem volt egyszerű új szemmel látni magam. ami segített
- olyan ruhák, amikben jól éreztem magam és előtte nem mertem felvenni mert kövérit (pl vizszsintes csikos) - habár ha stilusosan öltözködsz, neked megvan
- sok ember dícsérete, amiket először elhárítottam, majd megtnultam reagálni. bármimet dícsérték, csak mosolyogtam és megköszöntem. és sokat dícsértek szerencsére a környezetemben és ezekből mind erőt tudok meríteni
- online társkeresőn sikeresebb voltam mint valaha, tehát ez bizonyíték, hogy objektíven is jó nő vagyok
- és ami feltette az i-re a pontot, hogy lett egy barátom, aki rögtön megérezte az evészavar-testképzavar-önbecsüléshiány kombinációt, pedig már egyik se erős. rengeteg féle képpen kifejezi, hogy számára én vagyok a tökéletes nő, hogy milyen részeimet szereti a legjobban. és ebből tudok erőt meríteni
- és az utolsó dolog, maga a fogyás. igazából a fenti pici dolgok összesen akkor önbizalmat, magabiztosságot és határozottságot adtak, hogy merem 'jó nőnek' nevezni magam és tudom, hogy már nem csk szép arcom van (kövéren ez volt a legnagyobb dicséret) hanem a testem is. és ahogy sugárzik belőlem az önbizalom és magabiztosság, azt észreveszik mások, megdicsérik és még nagyobb lesz a magabiztosság, saját magaddal való megbékélés. szóval ez ilyen magát gerjesztő körfolyamat
röviden a tanácsom: minden pozitív visszajelzést raktározz el az agyadban és meríts erőt belőle. emellett próbálj szubjektív és objektív bizonyítékokat szerzeni rá, hogy jó pasi vagy. ha utcára nem is mész, de vegyél fel otthonra olyan ruhát, amiben szexinek érzed magad. jegyezd meg mások bókjait stb stb
ami pedig már a fogyókúra kategóriába tartozna válszként, hogy add le. nekem 2,5 év volt, rengeteg meló, de soha nem csinálnám vissza. életem egyik legjobb döntése volt és teljesen más az élet. voltk olyan dolgok, amikről azt hittem, hogy normális, de kiderült, hogy vékony embereknek nincs olyan baja (pl lihegés nélkül futni a busz után, nincs állandó diszkomfort érzetem hasamban, beleférek a tömegközlekedésen az ülésekbe stb)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!