Mi az amit bántok hogy nem tettetek meg régen/korábban társkeresésben?

Lányként én azt sajnálom, hogy nem tudtam előbb túllépni a belémnevelt "legyél visszafogott, mosolyogj kedvesen, várj amíg valaki felfigyel rád és még véletlenül sem kezdeményezz" attitűdön, mert amióta elengedtem ezt a felfogást igazából nincsenek megbánásaim, abból az időből viszont, amíg ez volt bennem, abból vannak. Elszalasztott lehetőségek,amiket sajnálok.

Hogy nem plasztikaztattam es a pasik kiszolgalasa miatt hanyagoltam a karrieremet is. Ugyanugy szingli lennek mint most, de legalabb szep es gazdag.

Hogy lehet nemet mondani.

Sokkal hamarabb kellett volna szakítanom több exemmel is (sőt, volt, akivel össze se kellett volna jönnöm, és ezt akkor is nagyon jól tudtam), helyettük inkább bulizni, kalandozni, kötetlenül ismerkedni.

Hamarabb túl kellett volna lendülnöm bizonyos embereken. Az emberek jönnek-mennek, ezt el kell fogadni, meg kell tanulni jól kezelni az elengedést. Másképp minden ember távozásával egy kis részed meghal.

A közép- és főiskolás éveimet "használhattam" volna erre is. Bár akkor sem voltam szép, a személyiségem sem volt megnyerő, szóval olyan nagy sikerem valószínűleg akkor sem lett volna, ha erőltetem a témát. De azóta (jó néhány éve) már eleve meg sem ismerek potenciális jelölteket - a semmiből garantált, hogy nem lesz semmi. Kis híján 31 évesen, 8 év apácaság után most épp egy 43 és egy 53 éves nős férfira ácsingózom - mert csak ők kerültek a látóterembe -, hogy hátha legalább az egyikkel összejön akár csak egyetlen alkalom... kb. az lenne az utóbbi szűk egy évtized fénypontja. És ez mérhetetlenül szánalmas.

Azt hogy nem kellett volna virágot vinnem első randira, mert elijesztettem vele egy kedves, intelligens és számomra gyönyörű lányt

nem használtam ki a fiatal korom adta lehetőségeket nők terén..