Amely férfiaknak 14-18 éves kora között nem alakul úgy az élete ahogy kellene, behozhatatlan hátránnyal indul felnőtt korában?

Nem. Azon férfiak (és hasonlóképpen nők) élete azért alakul úgy 14-18 éves korában, mert kicsi gyerekkora ezt hozta ki belőle.

A csecsemő védtelen és életképtelen. Ezért a természet hihetetlen kíváncsiságot és tanulékonyságot adott neki cserébe. Ez a két tulajdonság a kor előrehaladtával (és persze a kisgyermekkor alapján) egyre csökken. Ezért, ha egy kicsi gyermek kemény tapasztalatokat szerez az életről, a brutalitásról, a kíváncsiságát durván korlátozzák, akkor már 8-10 éves korára megtanulja, hogy bármit elérni csak erőszakkal lehet. És erről csak hihetetlen munkával és türelemmel lehet megváltoztatni a véleményét. Vagyis gyakorlatilag esélytelen az iskolában, és később mindenütt másutt.

Ezzel szemben, akinek az első 5-6 évében megtanítják, hogyan lehet és kell a kíváncsiságot kielégíteni, hogyan lehet szeretetre méltónak lenni, és persze a későbbi gyerekkorában ez nem cáfolódik meg (és mitől cáfolódna, ha a családjában marad), akkor belőle sikeres és kedves ember válik. Azt mondják rá, szerencsés, és valóban, de az az első 10 évben eldőlt.

Ezt hiszed, mert magadból indulsz ki, és az incel depresszió sötét bugyraiban már el se tudod képzelni, hogy valaha jól érezheted magad a bőrödben.

Gimis korban teljesen általános dolog a lúzerkedés, de ezt kinövi az ember, ahogy akaszt 1-2 nőt, csinál egy kis pénzt, és élvezi az életét.

A szokásos incel kérdés, és megint a természettudományokban.

Nem unod még?

Jelentettem a kérdést, mint provokációt.

Az incel kérdéseknek nincs helye ebben a rovatban.