Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám legyőzni a félelmem és a bizonytalanságom?
Tartottam egy kis időt a társkeresésben, mert a legutóbbi körben több negatív élmény is ért. Tudni kell, hogy már a harmincas éveimben járok, tehát komoly kapcsolatot keresek, nem vagyok kirívó viselkedésű,sosem adtam okot senkinek erre, de volt egy kifejezetten rossz tapasztalásom. Egy jól szituált, harmincas, vezető beosztású emberrel találkoztam, előtte jóideig csak messengeren beszéltünk, a randin kicsit tartózkodó volt, de egész este rendkívül udvariasan viselkedett. Mivel tényleg konkrétan azt éreztem, nem tetszem neki (csak magáról mesélt, alig kérdezett rólam bármit, sokat mesélt az exeiről) , elengedtem a dolgot, gondoltam elindulok haza, de búcsúzáskor megcsókolt. Annyira meglepődtem, hogy nem tudtam viszonozni, hiszen egész este nagyon távolságtartó volt, mire válaszként megrángatta a karom, lefogott, próbált a hajamba túrni, mikor megpróbáltam ellökni, akkor még erőszakosabb lett. Egy forgalmas téren történt, voltak körülöttünk, mikor ellenálltam, elkezdett sziszegni, hogy véresre fog verni miközben belém élvez, erre felsikoltottam, akkor elengedett. Vigyorogva közölte, hogy ha most nála lennék, a "sub"-ja lennék (ennyit a profilján lévő "komoly kapcsolatot keresek és családot szeretnék"-ről), és olyan szorosan fojtogatna egy kötéllel, hogy lila lenne a fejem. Azonnal sírva elrohantam, ő meg röhögött, letiltottam mindenhonnan,jelentettem a társkeresőn is, de megtalált egy másik profiljáról, ott is írkálni kezdett, beteg dolgokat.
Kellett egy kis idő, hogy megnyugodjak. Sokáig magam okoltam, hogy biztos adtam rá okot, hogy ilyen legyen, de a barátaim egyöntetű véleménye az volt, hogy valószínűleg ő szadistább, erőszakosabb típus, aki nem viseli el a nemet, stb, és örüljek, hogy csak ennyi történt, nem húzta tovább a dolgot további randikkal, hogy végül felmenjünk valamelyikünkhöz, hogy ott aztán tényleg bántson.
Most jutottam el odáig, hogy szeretnék újra nekikezdeni az ismerkedésnek, de annyi beteg dolgot hallok nemi erőszakról, szexuális ragadozókról,és ez az élmény is jelentősen hozzátesz ahhoz, hogy nagyon bizalmatlan legyek ezek után, pedig ez egyetlen egy alkalom volt, de nagyon megijesztett. Mi van, ha nem ismerem fel időben, hogy ki az erőszakos? Hogyan lehet ezt az egészet elfelejteni?
Még egyszer mondom, sosem viselkedtem kirívóan, de nebántsvirág sem vagyok és tudom, örülnöm kell, hogy nem lett nagyobb baj. Eszem ágában nincs senkihez felmenni első randikor, hazakísérni sem kell, vagy hasonlók, azóta is haragszom magamra, hogy ennél a pasinál nem ismertem fel, hogy milyen szándékai vannak.
11-es, ez nagyon jó poén volt!
Jah nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!