Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok összejönnétek egy olyan fiúval akinek nincs épp munkája?
Semmiképp.
Exem munkanélküli volt. Állítólag őt is zavarta, de nem csinált semmit ellene. Hetente, kéthetente elküldte az önéletrajzát egy olyan álláshoz, amiről egyértelmű volt, hogy nem fogja megkapni. Közben hónapokig elélt nyugodtan a nyakamon. Az a baj, hogy az ismerkedéskor nem igazán lehet tudni, hogy a másik ténylegesen csak munkák között van, vagy egy léhűtő. Szóval ha nem ismertem előtte, akkor addig mindenképpen megállj van, amíg nincs munkája.
Körülményektől függ. Mióta munkanélküli, mennyire próbál új állást találni, miért nem sikerül neki és mit csinál jelenleg munkanélküliként.
Ha egész nap a TV előtt ül hónapok óta és annyival letudta az álláskeresést, hogy 5 helyre beküldte az önéletrajzát és ő ezzel így elégedett is, akkor nem. De maga a tény, hogy jelenleg pont 2 állás között van, nem lenne gond, ilyen bárkivel előfordulhat, önhibáján kívül is.
mar megtettem ketszer is sajnos.
az egyik a vegen lehuzott penzzel es tobbszori keresemre se volt kepes megadni a tartozasat, miutan szakitottunk. mindig jott valami ocska kifogassal, ugyhogy a vegen el is engedtem.
a masikkal pedig konkretan semmi ertelmes programot nem lehetett csinalni, mert mindenre huzta a szajat, hogy draga, ha elmentunk kajalni, ezerszer elmondta, hogy ez mennyire sokba kerul (nem tularazottettermekbe mentunk, egyszeru, normalis helyekre
es csak a sajat reszet kellett fizetnie, az enyemet nem).
ezen kivul mindketto folyton panaszkodott, hogy mennyire szar es draga az elet es nem talalnak normalis munkat stb stb. pesig amugy mindketten intelligens, jo kepessegu sracok voltak, de ilyen teren tehetetlenek.
szoval nalam ez nagyon-nagyon red flag a rossz tapasztalatok miatt. esetleg ha epp vegezett az egyik helyen es mar megvan az uj hely, de meg nem kezdett, akkor oke, de ha nincs semmi kilatasban, akkor offos a srac.
Hetente, kéthetente elküldte az önéletrajzát egy olyan álláshoz, amiről egyértelmű volt, hogy nem fogja megkapni.
Rég rossz, ha valaki önéletrajzot küld. Házalni kell, bemenni a cégekhez, reklámozni magad. Csak így működik.
8: Házalni? Hol élsz? Bemész egy véletlenszerű helyre, hogy "Munkáért jöttem -De mi mi nem hirdetünk állást -De hallgassanak meg, dolgozni akarok"?
Volt ilyen, 1 hétig ezen röhögtek a cégnél. Ha nagyobb cég, akkor örülj ha nem b_sz ki a biztiőr.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!