Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lenne jövője egy olyan, nőknek szóló PUA tréningnek, ahol bármilyen nőnek találok normális férfit és csak sikerdíjért dolgozom?
Tehát annyira bízom magamban és a képességemben, hogy hajlandó vagyok INGYEN segíteni bármilyen nőnek megtalálni a megfelelő pasit, aki nem fogatlan segédmunkás meg nála 20 évvel idősebb alkoholista és nem is pszichopata laposföldhívő radikális náci. (remélem nem hagytam ki semmit, amiket fel szoktak sorolni).
A sikeresség érdekében természetesen előzetes igényfelmérés esetén dönteném el, hogy alkalmasnak találom-e az adott hölgyet arra, hogy megfelelő partner megtalálásában segítsem az útját.
Értelemszerűen az elérhető férfipopuláció kvalitását figyelembe véve többszörös PhD-s diplomás, 4 nyelven beszélő, szépségkirálynő, szupermodell, olimpikon lányokat "csak annyit várok el, amit én is nyújtani tudok" igény esetén így nem tudnék vállalni.
Ahogy "elvált, gyerekes apukát keresek mert én is elvált gyerekes anyuka vagyok", illetve "kizárólag kicsiny falum 30 kilométeres körzetében ismerkedem" nőket is Dévényi Tibi bácsihoz irányítanám inkább.
Teljesen reális szolgáltatást kínálnék, hiszen csak így tudnám a sikerességet garantálni.
Ez nem jelenti azt, hogy egy duci nő ne akarhatna kigyúrt pasit, de ha már autóval és saját lakással rendelkező, piacképes diplomás kigyúrt pasit szeretne 300 nettós jövedelem felett és nem csak szexre, hanem komoly kapcsolatra, azt szintén Dévényi Tibi bácsihoz irányítanám.
Szerintetek lehetne egy ilyen szolgáltatásnak piaca vagy csak egy hatalmas görbe tükör lennék, amit miután a Férfihang és Huffnágelék felkapnak, a harcos feministák megpróbálnak lejáratni valami olyan szalagfőcímmel, hogy
"Döbbenet! A férfiak akarják megmondani a szingli nőknek, hogy mi a reális!"
Tehát egy szolgáltatás lenne, amit opcionális lenne igénybe venni azoknak, akik szerint REÁLIS a saját igényük.
#9: Pedig ilyet simán lehet találni. Egy konzultációban benne lennék veled, ahol kiderülne, hogy miben lehetne javítani a helyzeten. Jelenleg így az írásaid alapján azt vettem észre, hogy kissé arrogáns vagy. Ha az ismerkedésben is hasonló a stílusod, akkor annak lehetnek negatív hatásai. Minél magasabb szinten van egy férfi, annál kevésbé szereti, ha lábtörlőnek nézik.
De ahogy mondtam, egy személyes konzultáció során derülne ki, hogy mit rontasz el.
Jézusom 😂😂😂😂 Hangosan felröhögtem. Konzultáció veled 😂
És nem zavar hogy akinek válaszoltál semmi problémája nincs, de rögtön ráhúznád hogy van, és min kéne változtatnia 😂
ki mondta, hogy erdem, te agy nelkuli? azt kerte, irjak magamrol, leirtam. megtehettem volna, hogy nem irom le, hogy orokoltem, de gondoltam korrekt leszek. kitve hiszem, hogy ha te orokolnel egy lakst, azt mondanad, hogy ‘nem kell, nem koltozom bele’..
irtam valahol, hogy legyen a pasinak lakasa? nem. akkor meg mi a bajod? ocsmany dolog az irigyseg.
leírtad, hogy örököltél egy lakást, majd 1 bekezdéssel alatta:
"ugyanezeket varom el egy ferfitol is"
,,ugyanezeket varom el egy ferfitol is, kiveve a 2 diplomat (de azert egy legyen neki lehetoleg), es a sajat lakast (de ne az anyjaval lakjon es legyen onallo)."
jó lenne megtanulni szöveget értelmezni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!