Szerintetek miért van az, hogy aki tetszik nekünk, annak nem kellünk, viszont akinek mi tetszünk, az nekünk nem kell?

Én is pont tegnap kerestem Miss D-t, de nem találtam én sem. Tény, hogy ezek a kulcsszavak passzolnak hozzá, de a kérdés nem elég retardált, csak simán közhelyes általánosítás.

Aggódom is mostmár, pár napja Levikét sem találom a jogi topikban, félő a végén mégis be kellett vonuljon a kóterbe...

Amúgy ez azért blődség kedves kérdező, mert ha igaz volna, nem lennének boldog kapcsolatban élő párok. Márpedig tény, hogy ha nehéz is, azért nem lehetetlen a nekünk való, hozzánk illő párt megtalálni. Azt azért mégsem gondolhatod, hogy a földkerekség minden párja csak muszájból van a másikkal, de nem is tetszik neki, csak nem kellett annak, aki pedig neki kell.

Nyilván vannak "nincs ló jó a szamár is" kapcsolatok, meg amikor kompromisszumot köt az ember, mert kapcsolatfüggő és inkább él így, ha ideálisat nem talál, de azért nem ez az általános.

Nekem hosszútávú kapcsolkatom eddig csak olyanokkal volt, akikkel kölcsönösen oda voltunk egymásért és minden (legalábbis akkor azt hittük) klappolt.

Sosem lennék együtt valakivel, aki nem vonz, aki nem kell igazán, csak azért, hogy ne legyek egyedül. Semmi gondom az egyedülléttel, sosem voltam magányos attól még, mert épp nem éltem párkapcsolatban.

Mintha szombaton találkoztam volna egy kérdésével D-kosárnak. (bár lehet rosszul emlékszem)

De mostanában valóban egyre ritkábban lehet látni, én is szinte már hiányolom. :D

#12: "Azt azért mégsem gondolhatod, hogy a földkerekség minden párja csak muszájból van a másikkal"

A párok közül is nagyjából olyasmi lehet a boldogsággörbe, mint a munkavállalás terén.

Fölfelé ÁLTALÁNOSSÁGBAN boldogabbak az emberek, de ha EGYÉNEKRE bontjuk, akkor simán lehet, hogy egy Wall Street-i bróker, menő ügyvéd gyógyszerfüggő és boldogtalan és gyűlöli a munkáját és az is lehet, hogy egy rizsföldeken dolgozó ázsiai meg minden nap boldogan, vidáman, fütyörészve megy dolgozni és élvezetét leli benne.

Sőt, ott még a hazugság/önigazolás-faktor is. A bróker vagy az ügyvéd esetleg csak a legközelállóbbaknak meséli el, vagy még azoknak sem, csak a pszichológus jön rá hosszú hónapok múlva, hogy valójában gyűlöli a munkáját, miközben ő azt mondja, hogy imádja.

A csóró rizsföldi munkás vagy akár csak itthon egy gyártósori munkás meg előad valami olyat, hogy "nekem legalább a becsületem, gerincem megvan, nem lopok-csalok-hazudok, nyugodtan alszom, hasznosnak érzem magam, nem számokkal spekulálok meg mások nyomorából nyerészkedek", de ez sem igazi boldogság.

Úgyhogy lényegében szerintem attól függ, hogy KINÉL MIT JELENT A BOLDOGSÁG DEFINÍCIÓJA.

Ez pedig erősen szubjektív. Annyira erősen, hogy egy bántalmazott nő vagy egy anyagilag kizsákmányolt férfi ÉREZHETI MAGÁT boldogabbnak, mint akár Brad Pitt meg Angelina Jolie, amikor ott feküdtek egymás mellett.

"Sosem lennék együtt valakivel, aki nem vonz, aki nem kell igazán, csak azért, hogy ne legyek egyedül. Semmi gondom az egyedülléttel, sosem voltam magányos attól még, mert épp nem éltem párkapcsolatban."

De te nő vagy. Még ha nem is szexelsz idegenekkel vagy haversrác dugópajtival, az neked saját döntésből fakad, nem kényszerből.