Mindneki könnyen tud ismerkedni, és boldog kapcsolatban van csak én nem?

"Többnyire tanulmányaik alatt, munkájuk során, ismerős ismerősén keresztül vagy valami egyszerű véletlennek köszönhetően találtak egymásra"

És gondolod, hogy akkor semmit nem tett? Például legalább elment az ismerősökkel bulizni/kirándulni/bármit csinálni.

Egy csomó egyedülálló ismerősömnek (főleg a csajoknak) már ez is túl van a komfortzónán, otthon ülnek, várják, hogy rájk találjon a szerelem.

A véletlen is olyan, mint a lottó... Csak annyak lesz véletlen szerencséje, aki legalább egy szelvényt kitöltött.

Én is voltam úgy, hogy hirtelen az ismeretségi köröm szinte 0-ra esett, akik meg körülöttem voltak, azok már vagy lepattintottak, vagy semmiképpen nem kezdtem volna velük. Ilyenkor lehet rinyálni, hogy nincs kivel ismerkedni, nem ismerek senkit, vagy lehet keresni új társaságot, ahol aztán bejön amit mondasz, hogy összejössz egy ismerőssel, vagy az ismerős ismerősével...

De ha "elvagy a zárdában", akkor valóban nem sokan fognak leszólítani, ha a kevéske szabadidődben alszol, akkor max álmodban ismerkedhesz

11, Ha nem is semmit, de semmi különöset nem tett. Leginkább jelen volt és szóba állt a másik féllel, illetve fordítva. És igenis hatalmas szerencséje volt, hogy az a másik fél pont az az ember volt, aki, nem pedig valaki más helyette, akivel sem kölcsönös vonzalom, sem szimpátia, sem semmi nem lett volna köztük...

Az is elmondható a többségről, hogy nem kellett folyamatosan új és új társaság után koslatnia. Ha valóban ez lenne a megoldás és erre lenne szükség, akkor egy-két ritka kivételtől eltekintve mindenki egyedülálló lenne. De nem, épp fordítva van.

12: nekem volt társaságom, sok ember, a lányok hozták a barátnőiket, a barátnők barátnőit, könnyű volt ismerkedni, nem koslattam új körök után, élveztem a helyzetet.

Aztán egyik napról a másikra véget ért az egész. Ott álltam egyedül, mint az ujjam, 1-2 haverral, mind féfiak, a női társaság hirtelen olyna lett, mint ahogy egyszeri GYK-s incel képzeli, hogy csak a mesében létezik.

Nem mondom, hogy nem borultam magamba. De felálltam, kerestem új embereket, új társaságot, és a végén megint sikerült ismerkednem.

Eddig ezt kb 3x játszottam el az életemben. Volt, hogy az exbarátnő vitte az egész ismeretségi kört (bár nem én csaltam meg őt, de valahogy a végén mégis én lettem a mocsok, ő meg az áldozat, még akkor is, ha félrelépett), volt, hogy csak így alakult.

Minden alkalommal beülhettem volna a sarokba nyafogni, hogy nekem milyen szörnyű, másoknak meg milyen könnyű.

És mellesleg eddig legalább 3x hittem, hogy nekem az egész párkeresés dologra többé nem lesz szükségem, megtaláltam akit akartam, évek óta együtt vagyunk, sosem lesz vége... aztán mégis végelett. És ne mond, hogy ezzel egyedül vagyok, mert bizonyos életkor felett lassan csoda olyan embert találni, aki mondjuk a 18 éves párjával van együtt, sosem szakított, sosem vált.