Miért hazudok kényszeresen ismerkedéskor? Szégyellem ahol tartok az életben. Pedig annyira nem szörnyűséges, de félek így nem fogad el egy nő sem. Ebben van igazság?

26 éves vagyok, 28 éves koromra fogok végezni az egyetemmel. Érettségi után dolgoztam pár évig és gyűjtögettem mire rájöttem mi szeretnék lenni és 24 évesen jelentkeztem. Egy rövid időszakot leszámítva már 19 éves korom óta nem otthon lakom a szüleimmel. A külföldi munkákból még van 3 millió forintom félretéve, ezen kívül nyaranta is dolgozni szoktam külföldön, ahol megkeresem 2 hónap alatt a következő 10 hónapi megélhetésemet. 2 szobás albérletben lakom 1 lakótárssal. Nem büfé-ruhatáros, hanem pénzügy-számvitel szakon vagyok, szerintem ebben egy egész jó karrier áll előttem majd, mert tényleg érdekel a dolog, úgy jelentkeztem ide idősebb fejjel, hogy tudtam tényleg pénzüggyel akarok foglalkozni.

Mégis ismerkedéskor egyrészt a koromról is szoktam hazudni. Helyesnek mondott vagyok, de elég kölyökképem van, simán most is 21-22 évesnek néznek. Általában 24 körülit mondok ismerkedéskor. Félek sok lenne sok csajnak ez a 26 éves egyetemista dolog. A másik hogy már egy-két éve mindig azt mondom ismerkedéskor, hogy majd jövőre végzek az egyetemmel. Viszont ilyen kamukkal nem lehet hosszú távú kapcsolatom, mert azért ezek a dolgok ha kiderülnek az elég súlyos, hogy hazudtam a koromról és a suliról. Mégis ismerkedés elején kényszeresen ezeket mondom, mert annyira félek attól valamiért, hogy így nem fogadna el egy lány sem. Ez miért van? És van ebben a félelemben valami igazság?