Szerintetek is nagy hátrány ha valakinek a tini korából kimaradtak a lányok?

10-es/11-es:

A saját tapasztalataimat írtam le. Nem bullshiteket puffogtattam, nem félrebeszéltem, hanem a saját, valóságon alapuló tapasztalataimat osztottam meg, hogy milyen hatással volt rám a késői szüzesség.

Te meg csak ilyen Szabó Péter szintű közhelyeket nyomatsz és félrebeszélsz.

Nem kell velem egyetérteni! De bakker, ne véleményezzél már engem, úgy, hogy neked fogalmad sincs arról, milyen egy férfipalánta számára önkéntelen cölibátusban élni a legfontosabb éveit!

Persze, nyilván úgy kellene lennie a dolgoknak az életben, ahogy te leírtad. Meg felebaráti szeretetnek kellene lennie. Meg bűncselekményeknek is csak a filmekben kellene történnie.

De az a helyzet, hogy a VALÓSÁG rohadtul mást mutat, mint amit a magadfajta álomvilágban élő emberek képzelnek. A VALÓSÁG az én tapasztalataimat igazolja - márpedig ha valaki álomvilágba illő módszerekkel akar felkészülni az életre, az még nagyobbat fog koppanni később!

Kérdező, döntsd el te, melyik hozzászólásnak hiszel.

10/11-es: részemről a mi beszélgetésünk le van zárva.

Nem vagyok hajlandó olyannal vitába keveredni ebben a témában, akinek fogalma sincs arról, milyen átélni FÉRFIKÉNT. Gyökér...

Jó, elnézést kérek, talán nem igy kellett volna kifejeznem magam. Teremszetesen elmondhatod a véleményed, és hogy hogyan élted meg ezt a helyzeted.

De én meg pont azt szeretném elmondani, hogy magunk dontunk, hogy éljuk meg azt a helyzetet, ami adodott, és bizony fontos, mi magunk hogyan állunk hozzá. Én megéltem ugyanezt, csak noként, és azért nem szorulok sem pszichologusra, sem viagrára, stb. És mint irtam, igy utólag nem érzem úgy, hogy valami fontos dolog kimaradt az életembol, csak mert huszonévesen lett eloszor párkapcsolatom.

És ne haragudj!

Ez rohadt vicces!

Nőként nem kell viagra? Tényleg?

Van baj a fejekben úgy látom, de legalább volt benne annyi hogy meghátrált és bocsánatot kért

De lerí róla hogy nem ért semmit, tipikus női empátia

Eh, mindig is ronda voltamy előnytelen személyiséggel, ilyen is leszek és nem lesz senkim

F

Bocsánatkérés elfogadva, és értékelem - ennek megfelelően én is békésen reagálok.

Szóval én értékelem a segítőkészséget, illetve ha valaki biztatni akar másokat. Ez önmagában egy szép dolog.

Azt értsd meg viszont, hogy a nők és a férfiak nagyon másként működnek. Mi férfiak például biztosan nem tudnánk teljesen átérezni, milyen érzés egy nő számára, ha mondjuk megerőszakolják. Persze írhatnánk mi is hasonlóan biztató válaszokat, hogy ami volt, elmúlt, ne fogja fel tragédiaként stb. - csak éppen egyrészt egyáltalán nem lenne hiteles, másrészt többet ártanánk vele, mint használnánk.

Ebben a témában ugyanez érvényes.

Írod például, hogy magunk döntünk, hogyan éljük meg ezt a helyzetet. Na ez úgy ahogy van TÉVEDÉS! Szerinted, ha én dönthettem volna erről, akkor így éltem volna meg? Hogy gyógyszeres kezelés, meg pszichológus, meg összeomlások, meg mindaz, amit fentebb leírtam? Hidd el, nekem ez nem volt jó. Nagyon nem jó dolog úgy belenézni a tükörbe, hogy azt látod magadon, hogy az arcod el van torzulva, ki vagy pirosodva, a szemed már tiszta száraz, rád van írva a világfájdalom és ha mosolyogni próbálsz, az leginkább csak valami groteszk kísérlet lesz, mivel amúgy már azon jár az eszed, hogy jobb lett volna meg sem születni.

Úgyhogy megcáfollak: nőként nem tudod ezt sosem megérteni. Lehet, hogy neked is későn kezdődött a párkapcsolati életed - de nektek nők számára mindig rendelkezésre áll a döntés, hogy legyen valami. Felmentek Tinderre vagy akárhová, és biztosan lesz valakid. Ti folyamatosan kapjátok az érdeklődést. Nektek hogy legyen-e valaki, az ténylegesen választás kérdése.

De nekünk a magány az kényszer. Azt érzed, hogy semmi hatalmad nincs az életed felett, a férfiúi értéked nulla, és hogy senki nem tart vonzónak... sok év alatt ebbe ki ne őrülne bele?!

Vagy a libidómról szerinted magam döntöttem? Nekem olyan nagyszerű jó érzés volt, hogy a begyűjtött lelki sérülések miatt annyi a libidóm 22 évesen, mint egy 65 évesnek?

És amikor olyan tanácsokat olvasok, mint amiket te is adtál a kérdezőnek, azért kap el az indulat, mert ezeket már nekem is mondták és sokkal inkább csak rontott az állapotomon. Még a saját anyám is ezeket mondta! Mert nem értett meg ő sem. Hogyan is érthette volna meg...? Segíteni akart ő, csak éppen az ellenkezőjét érte el. (Még bűntudatom is lett az állapotom miatt!)

Én annyit kérek tőled - és mindenkitől - hogyha valóban segítő szándék vezeti, akkor olyanokon akarjon segíteni, akiknek ténylegesen átérzi a helyzetét és ismerős terep számára, mivel már ő is átélte.

Nah csak hogy legyen valami pozitív is.

A tinikori éretlen kapcsolatosdiból maradtál ki. Az égvilágon semmi baj nincs azzal hogy neked huszonakárhány évesen nem volt barátnőd. Nekem se volt 25 éves koromig, aztán lett. Nem nézett UFO-nak, nem azon agyalt hogy vajon sorozatgyilkos lehetek-e hanem csak simán örült hogy megtaláltuk egymást. Lehet itt világfájdalmat érezni mint néhány válaszoló, de ha kerekesszékes meg kezek nélküli srácok be tudnak csajozni, akkor nem hiszem hogy teljesen egészségeseknek nem menne.

P.S.: nem olyan csajt kell keresni, akinek az a legfontosabb hogy hogyan teljesítesz az ágyban