Mennyire jellemző általában a nőkre hogy ha párkapcsolat elején valami miatt nem jó a szex, akkor megértik a férfit és segítik együtt megoldani a problémát?

Parkapcsolat elejen? Az elejen meg senki nem annyira fontos nekem, hogy en anyaskodjak felette! Felnott ember, ha valami gond van akkor menjen orvoshozhoz, ha fobiaja van, akkor kezdje pszichologusnal, ne tolem varja, hogy en zavarjam el a dokihoz.

Volt olyan amugy 2 is, akinek merevedesi zavara volt. Az elso ugy gondolta, hogy a 30 masodperces erekcio az normalis, es megprobalta nekem bemagyarazni, hogy tul nagyok az igenyeim.

A masodik meg kozolte, hogy miattam lankad le neki behatolaskor, mert tul "ferfias es agressziv" vagyok vele. (tudta, hogy ha ferfiasnak hiv, azzal bantani fog)

Erdekes modon, szopasnal mindig allt neki.

A lenyeg az, hogy ezeken en nem tudok segiteni, ide szakember kell, es az, hogy a pasi tullepjen a ferfiegojan es elismerje, hogy problemaja van.

Azért a párkapcsolat elején szerintem ritka. Akiket az urológusnál láthattál, gyanúsan nem az első 3-4 randijuk egyikére iktatták be a látogatást kettesben. Nyilván ha az évek óta tartó kapcsolatomról van szó, akkor természetesen a párom mellett állok, de azért ezek egyike sem olyan probléma, ami csak évek után bukkan elő hirtelen. Ezek közül egyébként is csak a fitymaszűkület az, ami orvosi beavatkozást igényel, a merevedési zavar legtöbbször pszichés eredetű, a korai magömlés meg gyakorlás és önkontroll kérdése.

A "párkapcsolat elején" egy buta kifejezés erre, ha nem tudunk szexelni egyszer sem normálisan, akkor nem beszélhetünk párkapcsolatról. Nálam van egy bizonyos türelmi idő, összecsiszolódásra meg ilyesmire, de ha semmi javulást nem tapasztalok és még az igyekezet sincs meg a részéről, akkor nem igazán tudom megindokolni magamnak sem, hogy mégis miért kezdjem el pátyolgatni?

"Tehát egy férfinek nem lehet fóbiája, mert ha fóbiája van valami miatt, akkor máris óvodás?"

Nem emiatt óvódás, hanem hogy egyedül nem képes javítani az életén.