Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak úgy lehet valakim, ha minden lányra rányomulok helytől függetlenül? Ne érezzem magam kínosan, ha pl. leközelebb egy szimaptikus bolti eladót, akinél fizetek, megpróbálok meghívni egy kávéra?
A módszerrel az a baj, h sikert hozhat, de a boldogság nem garantált. Magyarul felszeded Teszkós Terikét, aki már két nap múlva az agyadra fog menni, mert büdös a szája, buta mint a föld, és 5 pecenkét hívogat.
Észszerűbb csak azokra hajtani, akik valóban tetszenek. És felhagyni a görcsöléssel.
Egy időben én is sokat aggódtam emiatt, aztán rájöttem, hogy nekem is kell tennem magamért valamint, meg már úgy vagyok vele, hogy majd a jó Isten hozza össze ezeket szerencsésen. Mert a jó kapcsolatok ahol hűség van tényleg az élet nagy áldása. Szóval ima és munka, a többi meg majd jön amikor ahogy jön. Aggodalom mentesen, mert az csak őrli az embert.
Egyébként ha valakinek tetszel, akkor arra mindig lesznek utaló jelek, észre fogod venni, amikor kell.
#6 - Nem vagyok vallásos, nem fogok imádkozni. Azt írják majd jön, amikor jön egy kapcsolat, nem kell erőltetni, de nálam nem jön.
Több mint 10 év alatt egyetlen ilyen jelet nem vettem észre. Nem tudom volt-e már valaha, hogy egy nő megpróbált jelet adni nekem. Reménytelen, mert tényleg nem veszem észre.
Minden esetre én imádkozom érted, hátha ' segít. Amúgy mosolyogni vagy a hajukat szokták igazítani..
Nyilván a ápoltnak és mosolygósnak kell lenni nekünk is. A legjobbakat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!