Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a nők csak mondják, hogy jóképű vagyok, akkor az nem jelent semmit?
Úgy értem, hogy felőlem aztán mondhatják, mert úgysem aszerint cselekednek...
Ha tényleg jóképű lennék, akkor állandóan érdeklődnének irántam a nők, de jelenleg csak azért mondják, hogy jóképü vagyok, mert visszamenőleg meg akarják racionalizálni, hogy miért vonzódnak hozzám.
Egyébként azért vonzódnak hozzám, mert nem vagyok hétköznapi személyiség, ennek többnyire árnyoldalaival. És nyilván a szóbanforgó nők sem a legszebbek ebből kifolyólag.
Persze voltam már vonzó nőkkel is, de általában 35-40 közöttiekkel, akiknek nyilvánvalóan nem kellettem volna, amikor ők voltak azok a 20on éves fiatal lányok, akiknek most nem kellek.
Tehát lehetek én állítólagosan jóképü, de például tinderen mégsem jelöl vissza a kutya sem. Aki viszont egyértelmüen jóképü, azt olyan lányok jelölik vissza nagy számban tinderen, akik engem pl SOSEM.
Azt mondják a nők (akik érzelmileg invesztálnak belém), hogy rosszul látom magam, és rosszul értékelem. Nos, rengeteg esetet láttam, amikor a valóban jóképü fiu totálisan romokban volt és az élete nem haladt semerre, depressziós volt és keserü, de a kinézete miatt mégis kellett szexre a lányoknak.
Nos, ha nekem a belsőmet kell kimunkálni, hogy kelljek a nőknek, akkor szerintem nem nézek ki jól. Mivel számtalanszor bizonyitott dolog, hogy a jó kinézet önmagában elég arra hogy nöket hozzon az ember életébe (ágyába).
kiados önismereti kurzus?
mint pl egy 1 honapos benn fekvos csoportterapia egy pszichiatriai korhazban? tul vagyok rajta...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!