Miért szinte csak ilyen szélsőségek vannak, hogy egy pasi vagy senkinek nem kell, vagy sorban állnak előtte a nők és ő válogat?

Emlékszem még tizenévesen, kora huszonévesen mennyire pipogya, csendes, vékony, férfiatlan voltam és persze pénzem se volt. 21 éves koromig szűz voltam (miközben már 14-15 éves koromtól szerettem volna barátnőt), de utána is évekig sokszor volt hogy fél-egy évig nem volt még csak szex sem (nemhogy barátnő, szerelem) az életemben. Kb 25 körül kezdtek lassan változni a dolgok. Szerencsére emberileg én is magamra találtam és bár nem volt jó apai példakép előttem, aki megtanított volna férfinak lenni, ezt magamtól pótoltam (illetve pótlom a mai napig) és eléggé elmúltak már a béna, szerencsétlen belső tulajdonságaim. Sportolni is kezdtem, ami sokat adott az önbizalmamhoz és a kinézetemhez és a karrierem is jó úton halad. Most ott tartok, hogy nem lettem top 1% alfahím és persze nem minden nap más szupermodellekkel és cicababákkal alszom, de voltak már helyes barátnőim, és viszonylag könnyen találok vonzó nőt partnernek és azt látom sok csajnak tetszem. De emlékszem milyen nehéz volt régen és látom most is mennyi férfinak milyen nehéz, a környezetemben is. Kérdésem, hogy miért szinte csak ezek a szélsőségek léteznek?

Jó tudom, vannak olyan átlagos, normálisabb férfiak, akiknek pont egy helyes, kedves, szerető barátnője van (tehát tetszenek valakinek, de nem nők tömegeinek), de ők inkább ilyen 10 férfiből 2-3, ahogy megfigyeltem, a többség inkább valamelyik fenti végletekbe tartozik sajnos, hogy vagy nem kell egy nőnek sem, vagy sok nőnek bejön. Ezt sosem értettem.

28/F