Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Keseredtél már el, amikor az ismerősöd boldog családi életét láttad?
Örülök ha láthatom azt, amire én is vágyok, de a végén le leszek lombozva mert nem tartok sehol.
Lehet engem nem is keres senki, hiába keresem a nagy Őt.
Ti voltatok már így?
Jelen. És egyenlőre kiutat se találok.
Amikor azt hittem talán megtaláltam, mindig történt valami. Kiderült , hogy nős ilyesmi
Egyáűltalán nem. Tettem azért, amire vágytam és meg is kaptam. A saját sorsom kovácsa vagyok és elégedett azzal, amit elértem. A párkeresés meg szerencsejáték, a szerencsétől meg az ember nem teheti függővé a boldogságát amúgy sem és nem hivatkozhat rá, hogy azért nem ért el semmit, mert az élet nem csak kapcsolatosdiból áll meg abból, hogy fürdünk egymás nyálában.
Van kapcsolatom, de a párkapcsolat egy állapot. Gyakran hivatkoznak rá így. Megvannak az örömei, hátrányai, ahogy a szingli létnek is. Nekem azzal az emberrel, aki most mellettem van, élvezet kapcsolatban lenni, de lehet, hogy mással pokol lenne. Szingliként meg csak rajtam múlott mindig, hogy milyen lesz. Az ismerőseink többsége házas, sok a kisbabás kép is. Én nem vagyok irigy rájuk, nagyon drága a porontyuk, de mindig örömmel jöttem haza a csöndes otthonunkba tőlük. Ha akarok gyereket, lesz, de egyelőre minden kacarászó kép mögött látom a hisztériát meg az engedetlenkedést, amitől hosszútávon kiverne a víz.
Fiatalabb koromban igen, akkor még azt hittem, hogy milyen szép és rendezett életet élnek egyesek.
Ma már nem irigykedem senki vélt boldogságára.
Nem izgat, ilyenkor azon agyalok, hogy mikor lesz a válás?:
Amikor fiatalabb és naivabb voltam, igen. Akkor kb. annyit láttam az egészből, hogy de jó nekik, két összeillô ember egymásra talált, szerelem, szeretet, gyerekek, boldogság. Aztán idővel láttam, hogy ez többnyire nem ennyi és nem ilyen. Hogy talán nem is illenek annyira össze. Hogy férfi-nő kapcsolat helyett sok esetben inkább már csak testvéri kapcsolathoz hasonló van. Hogy ott vannak a családtagok, rokonok és a barátok, akikkel nem feltétlenül olyan könnyű és vidám... Hogy egyenlőtlen a munkamegosztás: a házimunka többnyire a nőé. Hogy a gyerek is nagyrészt a nő dolga és gondja, mert a férfi dolgozni jár. Hogy a nehezebb időszakokban támogatás helyett inkább egymást marják, és kifelé nézelődnek. Hogy nulla vagy minimális energiabefektetéssel a legtöbb házas férfi simán elcsábítható, kapható szexre. Hogy a legtöbb "szépen élnek" valójában nem is olyan szép.
Én nem nagyon tudnék igazán boldog kapcsolatot és családot mutatni a környezetemben. Max. amibe nem látok bele eléggé, hogy hol, hogyan és mennyire rossz...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!