A férfiaknak miért olyan nehéz játékosan csinálni a társkeresést?

És a nőknek miért kell játékosan csinálni a társkeresést?

Nevezetesen játszani az agyammal?

Én így szoktam.

Tudod mit ér? Semmit. Mert vkinek meg pont nem ez kell.

Honnan tudjam egy random nö mit várna el éppen.

Szóval megkérdezném, ti nők, nem lennétek képesek 3 mondat erejéig azzal is szóba állni, aki komoly, ha vicceset akartok, laza, amikor komolyat, vagy netán picit bénácska az első mondata??

Honnan a francbol tudjátok, hogy ki áll veletek szemben?

Megy az indítson így, indítson úgy...

Nem jutott még az eszetekbe, hogy mindenki mást várna el, mi meg nem vagyunk gondolat olvasók???

Egy 31 éves férfi vagyok és hál istennek megtaláltam az az egy azaz egyetlen nöt, akit szeretni tudok. Nagy mákom van, mert 99%-ban nem könnyititek meg az ember helyzetét. Pedig gondolom ti sem egyedül egy macskával akartok megöregedni...

Mert a férfiakat hajtja a szaporodási ösztön. Én szétnézek egy társkeresőn a 38-45-ös korosztályban a nők között, és máris nem érzem azt, hogy olyan sürgős lenne. Mondhatni 100 nőből jó ha 4-5 megmozgat bennem valamit, az a pár nő meg 100 és 100 pasi közül válogathat. Ha nincs ló. jó a szamár is, nálam nem játszik.

Egyébként nem nagy szám az ismerkedés, sem neten, sem a való életben. A férfiak többsége azért sikertelen, mert remegnek, bizonytalanok, rettegnek az elutasítástól, pincsikutyát játszanak, behódolnak egyből. Már az első másodpercben hibát hibára halmoznak, majd csodálkoznak hogy nem kellenek.

Kislány ez a 21. század!

A netes társkeresőkön jön össze az emberek java, én sem voltam kivétel.

Ki az, aki bevállal ma egy ilyen ismerkedést az utcán, mikor már egy mosoly miatt is furán néznek az emberre.