Miért több a szüleinél lakó férfi mint nő és emiatt nehéz a társkeresés, mert pont a nők várják el, hogy a férfi egyedül lakjon és így nem egyezik a kereslet a kínálattal?

Alapvetően nem az szokott a probléma lenni, hogy a szüleivel él, hanem ha a szülei kinyalják a hátsóját még felnőttként is. Akár férfi, akár nő, én nem teszek ebben különbséget a nemek között.

Tesóm és én is külön élünk már a szüleinktől, és persze besegítünk egymásnak, a szüleink mai napig nem tanultak meg 4 ember helyett 2-re főzni, aztán ha nem akarnak olyan sokat enni, ránk sózzák, vagy cserélünk, ha mi készítettünk olyan ételt, amiből mondjuk nem tudtunk keveset, vagy elszámoltuk magunkat, vagy mi segítünk nekik másban. De vannak családok, ahol a nagykorú gyerek nagykorúként is gyerek módra viselkedik, amihez a szülei asszisztálnak, vagy pedig nem veszi észre magát, hogy a szüleinek már teher.

Előre mondom kivételek vannak. De már eleve ott kezdődik, hogy kislány újszülöttek erősebbek, mint a fiúk. Aztán cseperednek, a lányok korábban érnek, korábban kezdődik el a pubertás. Valahol talán 30 éves kor körül kezd eltűnni a különbség, amikor már nem feltétlenül a nők a tökösebbek, életképesebbek.

Azt nem értettem soha, hogy ha egy nő már megteremtette magának a saját lakást, akkor miért várja el, hogy legyen a pasinak is? Ha nagy a szerelem és összeköltöznek úgyis mindegy, hogy ki a tulajdonos. Ha pedig magának sem tudta megteremteni, akkor milyen jogon várja el?

És a nők biztos elvárják?

Egy 30 fölötti palinál már esetleg érthető lenne, mondjuk a mai ingatlanárakkal legfeljebb egy vidéki téglabudit tud összeumbuldálni egy emberke.

Mondjuk nem 30 évesen kéne észbe kapni, hogy kéne valami pénz lakásra. Én amióta dolgozni kezdtem, volt lakáscélra megtakarításom, így 30 éves koromra már összejött egy másfél szobás lakásra való nagyobb összegű önrész, még pont a nagy áremelkedés előtt. Első lakásnak ez szuper, meg hogy ne legyünk útban egymásnak a szüleimmel, de családot, gyereket ide már nem vállalnék, ahhoz kicsi. Nem azt várom amúgy a férfiaktól, hogy legyen kacsalábon forgó palotájuk, de ha szülőktől független saját lakás nincs semmilyen formában (szülőkkel nem bútorozok össze), legalább megtakarítás legyen lakáscélra, ahogyan nekem is volt mindig, amióta van jövedelmem, mert nekem ez szerepelt a hosszú távú tervek között, sőt, most is van, mert az is szerepel a hosszú távú terveim között, hogy nagyobb lakásba költözök, vagy kiköltözök a városból agglomerációba (mondjuk az ingatlanlufi szerintem is várható, hogy kipukkan előbb-utóbb, hasonló folyamatot látok most, mint a devizahitel idején volt, annak pedig tudjuk, mi lett a vége).

Akinek nincs megtakarítása, azzal nagy eséllyel a pénzügyi kultúránk is jelentősen eltérhet, ami konfliktusforrás egy hosszú távú kapcsolatban.

#2

Ezt a 12 % különbséget nagyrészt megmagyarázza, hogy a nők egy része idősebb pasival van együtt, akihez oda lehet költözni. Kisebbrészt meg fene tudja... mondjuk mamahotelben ragadt fiúkról valahogy gyakrabban hallok, mint lányokról, nem kizárt, hogy ez is benne van.

Nem az a gond, ha valaki otthon lakik felnőttként, hanem az, ha valaki nem akar felnőni, vagy olyan szülei vannak, akik nem hagyják felnőni. Csak a szűk környezetemből két példa.

A legjobb barátom 38 éves volt, amikor elköltözött a szüleitől. Akkor költözött össze a lánnyal, aki ma már a felesége.

Neki olyanok a szülei, hogy az életre nevelték. Gyerekkorában is önálló volt, mert az anyukája is dolgozott, volt karrierje. A bátyjával úgy nőttek fel, hogy az anyukájuk előkészítette reggel az ebédnek valót, aztán ha hazaértek, megsütötték, megfőzték maguknak, ami volt. Ha nem volt kedvük főzőcskézni, akkor ettek, amit találtak. 10-12 éves korában már pacsintát sütött, húst rántott, krumplit sütött stb. Ha szétdobálta a ruháit, akkor azok ott maradhattak a földön, mert a szülei nem szedegették össze utána. 18 éves kora után senki nem kérdezte meg tőle, hogy hol voltál, kivel mész, mikor jössz stb. Szerető szülei vannak, nem ridegek, csak nekik az önállóságra nevelés volt a cél.

Ezzel szemben ismerek olyat (közeli rokonom) akinek az anyukája minden nap frisset főz és uzsit, meg ebédet csomagol az ő kicsikéjének. Vasalja az ingeit, mos rá és semmiféle házimunkát nem vár el tőle. Ez a hozzáállás már egy gimnazista gyereknél is elég gáz, egy felnőtt embernél meg aztán teljesen beteges.

Egy ilyen mamahotelessel soha, semmi szín alatt nem állnék szóba. Egyébként elég jóképű, ezért nem érti, hogy miért nem sikerül komoly kapcsolatot találnia.

Persze amint kiderül, hogy még gyerek, utána mindenki hanyatt-homlok menekül.

A férfi, ha nem sikeres az életben, akkor marad a munkanélküliség, vagy az alkalmi munka, és társai.

Már lefutott a '90-es években átélt-, ezzel kapcsolatos széria, akik megtapasztalhatták a munkanélküliség "pozitív" következményeit /válás, hajléktalanság, stb/.

A lakásárak - hála sok egyéb tényezőnek - valahol a Világűrt súrolja. Ebből a megfontolásból, kiindulási pontként biztonságosabb egy családi kötelékben élni, illetve az életet elindítani, bár a családok összetartó ereje nem annyira jó ma sem...

A férfiak párválasztási lehetősége sokkal rosszabb, mint a nőké, azaz jobban elkél egy nő, mint egy férfi, mivel sokszor a nő választ... Másrészt ha nem jó a kapcsolat, akkor a nő jobban meg tudja bubolni manival a férfit, pláne ha gyerek is van.

Ezért él inkább több férfi a szüleinél.