Túllépés az első szerelmen? (sikertörténetek)

kedves kérdező, hadd osszam meg veled a saját történetemet!

Én ugyan nő vagyok, de nálunk sem könnyű megtalálni az ideális társat.

Kiskoromban váltak a szüleim és új iskolába kerültem. Nagyon visszahúzódó voltam, ennek ellenére egy fiú osztálytársam mindig ott sürgött-forgott körülöttem, állandóan mellettem volt. Nagyon zavart, mindig elküldtem, de ő sosem tágított, nem udvarolt, de nagyon barátságos volt velem. Idővel beleszerettem. 5. végén szerelmet szerettem volna neki vallani, mikor kettesben voltunk az utolsó iskolai napon, de nem sikerült. Nyáron összeszedtem minden bátorságom, hogy 6. elején szerelmet valljak neki, de ő nyáron elköltözött és iskolát váltott. Nagyon megviselt, de idővel elfogadtam...

A középiskola első évében a folyosón láttam egy hozzá hasonló fiút elmenni mellettem és ráköszöntem, hátha... És ő volt az! Elkezdtünk barátkozni, sokat beszélgettünk, találkoztunk, nagyon kedveltük egymást és össze is jöttünk. Emlékszem, anyukám úgy félt mikor először aludt ott nálunk, mi lesz ebből, de ő semmi olyat nem akart velem csinálni, ellenben hajnalokig beszélgettünk mindenféle témáról. Remek lelki társ volt, összeillettünk. Minden téren az elsők voltunk egymásnak. 2 évig és 8 hónapig voltunk együtt, mikor is szakítottam vele. A kapcsolat végén az ő családján belül történtek változások, amit nem bírt elfogadni, emiatt betegesen féltékeny, parancsolgató, és mondhatni elég idióta lett amit számtalan beszélgetés és (véges) türelem után már nem bírtam...

Azt hittem, SOHA SENKIVEL se fogok így kijönni. Voltak utána párjaim, de egyik se volt hozzá fogható.

A jelleme teljes mértékben illett az enyémhez.

Idővel megismertem egy nálam 6 évvel idősebb férfit, akivel hasonlóképp remekül kijövök. Érdekes, és nem is magamtól vettem észre, de többen mondták nekem, hogy a jelleme picikét hasonlít a legelső pároméhoz. Nyugodt, kedves, türelmes, gondoskodó, szeret sokat nevetni.

Ugyanúgy gondolkodunk, ugyanolyan terveink vannak. Ha van is vitánk, minimális és gyors letudjuk, majd megy minden tovább, ahogy kell, senki se duzzog, nincs harag. Sosem hittem volna, hogy felnőttként találok egy olyan embert, akivel ennyire stimmelni fog minden.

Tizenéves koromban nem egy barátom mondta is nekem, hogy egyszer majd újra egymásra találunk a legelső párommal. Aztán ezt másoktól is hallottam az eltelt évek során.

De mára már persze egyértelmű lett, hogy nem így van. Bár örökké szép emlék és fontos múltbéli szereplő lesz az életem egy bizonyos szakaszában, mára már teljesen lezárt az ügy (pár éve még kerestük egymás társaságát, mostanra már teljes mértékben elszakadtunk egymástól) általa körvonalazódott bennem leginkább, milyen személyiségű férfi illene mellém a későbbiekben, mi az, amit mindenképp szeretnék "meglátni" a másikban.

És ezt sikerült is elérnem.

Hiszem, hogy az emberek életútjai okkal keresztezik egymást, és okkal is válnak szét. Hol negatív, hol pozitív tapasztalatot szerezhetünk belőle.

Remélem ösztönzően hatott Rád és mindenkire, aki olvasta/olvassa és hasonló szituációba kerül. :)

A szerelem bármikor és bárhol rátalálhat az emberre, nincs sem korhoz, sem adott helyhez kötve, nekünk csupán készen kell állnunk rá, mind testileg-mind lelkileg.