Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szinte tönkretett, mégis majd' elájultam, amikor írt? Még mindig szeretem?!
Igazából kimondottan sosem voltunk egy pár... Nem randiztunk, nem vitt étterembe, nyaralni, vagy sosem hívott el moziba, sétálni. Arra voltam neki jó, hogy bármikor kapható voltam a szexre (gondolva, hogy majd akkor biztos belém szeret ő is), megoldottam gondját-baját, amit elpanaszolt nekem és kihúztam a bajból, amikbe folyamatosan belekeveredett. Mégsem volt hozzám soha egy kedves szava sem, egyszer kérdeztem meg, hogy kedvel-e (mikor már fél éve lefeküdtünk kb 2-3 naponta), akkor ezen annyira kiakadt, hogy két hétig nem beszélt velem, merthogy mit képzelek én, hogy őt korlátozni akarom, meg ilyen vallomásokat kicsikarni belőle. Ha beszéltem neki arról, hogy esetleg zavart, ahogy viselkedett/beszélt velem, akkoris kiakadt és hisztisnek nevezett, mindig mindenért én voltam szerinte a hibás. 2 évig ment ez, közben neki voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, amikről szerinte nem tudtam, de egyszer betelt a pohár, és tudtam, hogyha akkor nem állok fel és nem hagyom ott azt az egészet vele, akkor soha. Ha akkor nincsen a családom, és a barátaim, szerintem már másnap visszaszaladtam volna hozzá bocsánatot kérve, de így még aznap töröltem az üzeneteit, a vele való beszélgetés screenshotjait, a képeket, videókat és tiltottam kb mindenhol. Ez májusban volt, nagynehezen megcsináltam a vizsgáimat az egyetemen, és a szüleim nyomására elutaztam külföldre a rokonaimhoz, hogy még véletlenül se találkozzak a sráccal. Hiányzott nagyon, főleg, hogy elhitette velem, hogy amúgy én senkinek nem kellenék soha, örüljek hogy egy olyan srác, mint ő, szóba áll velem, stb. De ahogy telt az idő, rájöttem, hogy jobb nekem nélküle. Nem volt gyomoridegem, hogy "úristen miért nem ír vissza, vajon kivel van éppen", nem is stresszeltem azon, hogyha egy-két srác van a társaságomban, akkor vajon kiakad-e, mennyire fog összeveszni velem később. Aztán rá félévre lett egy barátom (most lettünk 1 évesek), és ő tényleg a minden nekem. A tenyerén hordoz, felvállal mások előtt, minden nap érdeklődik, aggódik értem és figyel rám. Viszont most újra előkerült a fent említett srác...
Új Facebookom lett, és ott bejelölt. Gondoltam visszajelölöm, nem lesz belőle semmi. Aha... Írt, hogy jaj mi van velem, ezeréve nem hallott felőlem semmit. Annyit válaszoltam, hogy "hát ennek oka van, nem gondolod?:D", és azóta beszélünk. Még sosem válaszolt nekem ennyire gyorsan, mint most. Nem találkoztunk, meg semmi, mégsem beszéltem róla a páromnak. Nem tudom, miért, de kb várom, hogy mit reagál arra, amit írok neki, vagy hogy mit gondol, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!