Éreztétek már azt, hogy milyen könnyen eleresztik a szerelmesek egymás kezét és micsoda árulás ez?

Nem csak éreztem, tapasztaltam. Úgy gondoltam, hogyha viszont szeretne az a személy akit éppen aktuálisan elvesztettem akkor nem így állna a dolgokhoz és valamennyire küzdene azért, hogy megoldjuk.

Az ilyen dolgoknak köszönhetően eljutottam egy olyan szinte, hogy már nem tudok igazán kötődni senkihez.

Szó szerint vagy átvitt értelemben?

Mert szó szerint velem volt hasonló.

Odavolt értem egy 17 éves kiscsaj mindenhova jött utánam,nem lehetett lerázni.

Aztán beadtam a derekam és elvittem randizni.

És akkor hazafelé jöttek szembe ismerősök amikor kézen fogva sétálgattunk és cinknek éreztem hogy vén majom létemre ezt tolom és elengedtem a kezét.

utána megbántam.

Azóta eltelt 13 év és együtt vagyunk,de a mai napig hallgatom néha,hogy ezzel mennyire megbántottam...

Én inkább azt tapasztaltam, hogy nem eleresztik, hanem meg se fogják. Akiket szerettem, mind azt mondták, hogy ők egyedül akarnak lenni, és nem kell nekik pár. Szomorúnak tartom, ha két ember, akik összepasszolnának, külön-külön érzi magát magányosnak és nem is vág bele kapcsolatba.

Azoknál a haveroknál, akik együtt vannak valakivel, azt látom, hogy sokszor szakítanak (ezt onnan tudom, hogy csak ilyenkor érnek rá velem találkozni), aztán pedig turbékolnak tovább.

Általánosságban szólva, nem vettem észre, hogy a problémák megbeszélése divat lenne, inkább a szőnyeg alá mennek.