Hogy kell nem kimutatni az érzéseket?

"Van egy férfi az életemben", akit mindig is közelebb éreztem magamhoz, szó szerint első látásra szerelem. Nos a sztori még 2007ben kezdődött, akkor került a közelembe, erős túlzás, hogy megismerhettem. Akkortájt okom volt kerülni, és eléggé zavart, de amikor csak tehettem jó messzire(a tanárom volt akkoriban) Szépen éltem a hiányával, ismerkedtem, majd elmúlik alapon. Végeztem férjhez mentem, gyerekem lett, bár sokat gondoltam rá, mi van vele. 3éve belevágtam egy új képzésbe, ahol megnyerem tanárnak ismét, én meg ha őszinte akarok lenni, volt, hogy csak miatta mentem be órára. Igyekeztem sokáig úgy tenni, hogy egy felnőtt felnőtt haverság, már nem olyan kötötten a tanárom, de mégis. Itthon már nem volt jó a viszony, az már nem tartott volna vissza. Egy éve nagyon megváltozott a kommunikáció köztem és a tanárom között. Hirtelen lettem szerelmes csitri, és ha hihetek benne, ha nem is kapott lángra érdeklődött irántam. Talán, vagy csak szeretném ezt hinni.

Aztán amikor itthon végleg megromlott a viszony, minden kapcsolatot töröltem a tanárommal is. Szóval nagyjából tavaly aug óta nem tudom mi van vele(írhatnék, hívhatnám de nem teszem).

Most ugyan abban a képző intézményben kezdem a következő szakmát, persze a csoportban ki oktat, naná, ő.

Most ezzel az a bajom, hogy egy még szeretem, kettő alapból jó érzés vele, mellette lenni un töltöm, három emlékeztet arra ami a múlt, abból tanultam, de felejteni akarok, és így nem örülök, hogy egy darabjaként megjelenik. Mivel nem közömbös, nem akarok bunkó sem lenni, nem tudom játszani hogy lecarom, van valami amivel mégis leplezni tudom, hogy örülök mert valahol mégis örülök a viszontlátásnak.(sose tudtam mellette jégcsap lenni, és csak a pozíciója tartott vissza mindig, hogy ne mint nő legyek mellette, hanem a diákja, haverja)

Tudom zavaros, és csak egy nő lehet ennyire szuperzöld, mégis most ez a legnagyobb problémám.