Szerintetek érdemes olyan lánynál próbálkozni, aki kezdetben flörtölt velem, aztán ejtett? Nem jöttünk össze, és azóta is kerül. Nincs most pasija. Azóta eltelt három év, és semmi sem változott köztünk. Szerintetek felejtsem el?

Köszönöm szépen mindenkinek a reagálását. A lányt az egyetemen ismertem meg, közös órára jártunk, de nem voltunk évfolyamtársak, ő első éves, én pedig végzős voltam. Neki ekkor volt barátja. Mindjárt beszélgetni kezdtünk, és egy hét múlva már elhívtam egy kávéra, amelyet további három alkalom követett még a félév során. Ez idő alatt sokat beszélgettünk, én először az egyetemről akartam, ő azonban személyes síkra terelte a beszélgetést, így egymásról kérdezgettünk. De voltak apró jelek: a lány sétálni hívott, és az öltönyömet is megdícsérte, és a ruháimat is... Likeolta a képemet.. Sétálni nem tudtam elmenni vele, mert órám volt. Ezt meg is értette. Aztán eljött a nyár, hazautazott, de messengerben beszélgettünk. Találkozni akart velem, de én pont külföldön voltam, így nem jött össze. Utána találkoztunk, beszélgettünk, közben véget ért a kapcsolata. Mondta, hogy a félévben nagyon sok órája lesz. Egy hónapig nem láttam, majd véletlenül összefutottunk az egyetemen, és elkísértem vásárolni. Másfél órát voltunk együtt, beszélgettünk. Az őszi szünetben nagy veszteség érte, meghalt az egyik családtagja, chateltünk, és vigasztaltam. A sors úgy hozta, hogy mindketten részt vettünk egy rendezvényen, bár én csak szervező voltam, ő fellépett. Amikor megérkeztem, azonnal odajött hozzám, és flörtölni kezdett velem. Kérdezte, hogy milyen a ruhája, mert ahogy mondta, "tőlem akarta hallani a választ...". Teljesen a hatása alá kerültem, agyon dícsértem. Ez szemmel láthatóan felvidította. Miután véget ért a rendezvény, kérdezte, hogy milyen volt, és hozzátette, hogy reméli,hogy még nem akarok hazamenni... Teljesen elvesztettem a fejem, átrihantam a szemközti boltba, és vettem neki egy hatalmas tábla csokit, miközben az épület aljában lévő kávézóban várt rám. Odaadtam neki, ismét megdícsértem, mire fülig vörösödött, és hozzátette, hogy ez nem elég ahhoz, hogy letudjam venni a lábáról... Azzal leült egy másik fiú mellé, (a baráti körünk is ott volt) én meg ideges lettem, mert azt hittem, a srác kikezd vele... Pedig volt barátnője. A lány végig engem nézett. Mérgemben hazaakartam menni, és rendeltem egy kávét magamnak. Ekkor azonban odaült mellém, és fülembe súgta, hogy kísérjem haza. A nagy zajban azt hitte, elutasítom, pedig azonnal rávágtam hogy igen... A többiek ekkor már észrevették, hogy valami furcsa körülöttünk, mert nem vertük nagydobra, hogy találkozgatunk egymással, és elég jól titkoltuk is. Amikor ő mondta a többieknek, hogy elindul haza, felpattantam én is. Elkísértem haza,közben beszélgettünk. Egy ismerősöm látott minket együtt, mire nyíltan megkérdezte, hogy a "gyűrűk megvannak már?" Poén volt, de értettem a valódi kérdést, hogy mióta vagyunk együtt. Mivel még csak alakult a dolog, ideges voltam, hogy lány most faképnél fog hagyni, mert azt mondtam a kérdésre válaszul, hogy "majd lesz az is." Ellenkező hatás: a lány mosolygott. Az idegességemet nem látta ebben a sziutációban, mert sötét volt. Lenyugodtam, átkaroltam, és sétáltunk. Nagyon jól éreztem magam. A lakásánál a lány azt mondta, hogy most ne menjek be vele, mert itthon van a lakás tulajdonosa, akitől bérli. Mivel csak egy hete költözött be, nem akarja, hogy azt mondják, máris egy pasit hozott haza... De azért hozott magával, hogy tudjam majd az utat, ha jövök hozzá. A lány gyorsan bement, átöltözött, mivel óéja volt még az egyetemen. Kérte, hogy kísérjem vissza, ezt meg is tettem. Mivel volt még idő sétáltunk, és ismét elmentem vele vásárolni. Megbeszéltük, hogy mindenképpen lesz folytatás, mindketten megköszöntük a szép estét. Ekkor már tudtam, hogy akarom ezt a lányt, és boldog voltam, mert úgy éreztem, végre találtam egy rendes lányt, akivel kapcsolatom lehet, sőt, egy lépésre sem vagyok tőle már... És jött a fordulat. Ez csöütörtökön történt, vasárnap este beszéltünk újra. Nagyon izgatott voltam, de úgy gondoltam, várok 1-2 napot, míg újra elhívom valahova. Még akkor este megkértem, hogy hozza el a könyvemet a könyvtárból. Messengeren beszéltünk.Azt mondta, sok órája van, de már várja, hogy végre találkozzunk. Én meg túlizgulván a dolgokat, minden nap ráírtam, hogy mikor találkozunk megint. Mivel nem tudta megmondani, ezért jabasoltam, hogy levelezzünk, hogy kivel mi történt a héten.

Sajnos ezzel még nincs vége: a lány felháborodott a javaslatomon, és közölte, hogy ő nem "internetes naplóásra vágyik". Ezután eltűnt. Egy hónap múlva a Facebook előtt olvastam megsemmisülve, hogy feltette az oldalára az új barátja nevét. Én meg nem tudtam beletörődni, és próbáltam magamat jó színben feltüntetni előtte. Főleg annak fényében, hogy kerülni kezdett, a könyvemet is a portán vehettem át... Karácsonykor vettem neki ajándékot (könyvet a kedvenc írójától) hogy próbáljam jobb színben feltüntetni magamat. Névnapján is felköszöntöttem, akkor "kedves barátnak" nevezett... És mindezt tetézte, hogy befutott ugyanezzel a céllal a barátja, és csókolózni kezdtek előttem... A lány a fiú felbukkanásakor zavarban volt... Ő engem, úgy tudom, nem ismer. Eljöttem. A sors úgy hozta, hogy közös óánk lett ismét, azonban a korábbiakkal ellentétben nem ült le mellém, hanem mögém. Csak köszöntünk, és ennyi. A jegyzeteimet azért elkérte, én meg odaadtam, mivel fellépése volt... Utána kapott tőlem csokit... Nagyon hiányzott. Rá gondoltam egész nap, egész héten, amíg nem volt itt... A tanév végén azonban rászántam magamat, és beszélni akartam vele... Sikerült összefutnom vele, és hosszú idő után beszélgetni kezdtünk, de mindketten kerültük a kérdést, hogy mi van köztünk... Hétköznapi dolgokról beszélgettünk, mint a kezdeti fázisban... Egészen addig, amí meg nem jöttek a barátnői, és nem kezdték el kérdezgetni a pasijáról, akinek tökéletes a teste, és reggelente ébreszti az ágyban... Közben figyelte a reakcióimat... Felálltam, és eljöttem. Este ráírtam messengerben, hogy tudja, hogy hogyan érzek iránta, és mégis így viselkedik velem... Erre ő annyit reagált, hogy sosem volt semmi köztünk... Mérges lettem, és mondtam neki, hogy gondoljon arra, hogy mit érezhetek, amikor a pasija tökéletes testével lefekszik melléje az ágyba... Becsapva éreztem magam. Az egyetemen is összefutottunk, és veszekedni kezdtünk, rám vágta az ajtót, miközben a többi hallgató döbbenten nézett. Egyikünk sem az az ordítozós típus. Ekkor már csak "hallgatótársnak" nevezett, még barátnak sem. Fél évvel később találkoztunk újra egybegyetemi rendezvényen, ahol mindketten előadók voltunk. Az előadásom alatt végig engem nézett. Miután leültem, nem nézett rám.Ellenben, amikor ő adott elő, mérgesnek tűnt, azért mert én ott vagyok. Amikor vége lett a rendezvénynek, kötetlen beszélgetés vette kezdetét, én az egyik tanárral beszélgettem. Egyszer csak odaült hozzánk, és elkezdett a tanárral beszélgetni, engem látványosan kizárt a beszélgetésből, de fél szemmel figyelte, hogy hogyan reagálok... Eljöttem. Azóta csak köszönünk egymásnak. A helyzet pikáns: egy szakkollégiumban vagyunk, én pedig ősztől doktorandusz vagyok, tehát akár még taníthatom is... (ennek egyébként tíz százalék alatti az esélye). A pasijával szakítottak. Pedig még külldi nyaralásra is elvitte... Nem dobtak fel a képek a Facebookon... Három év telt el azóta az este óta. Rég túl kellene lennem rajta, de nekem ő volt az első, akibe beleszerettem... Kapcsolatom azóta sem volt, és a lány még mindig tetszik, de nem akarom tovább ütni a vasat... Mert ha ismét rányomulok, én húzom a rövidebbet. Nem tudom, hogy ő miként vélekedik rólam, és miért csinálja ezt. Attól, hogy nem jött össze, még lehetnénk barátok. De lehet, hogy neki van igaza, és csak én képzeltem azt, hogy akart tőlem valamit... Próbáltam továbblépni, de nem találtam senkit. Nem tudok rajta kiigazodbi, hogy melyik az igazi énje. Aki velem volt akkor este, vagy ez a mostani? Ő azt tanácsolta korábban, hogy verjem ki a fejemből, menjek el pszichológushoz, és hagyjam őt békén... Én csak azt szeretném tudni, hogy játszott velem, és valóban totál közömbös vagyok neki? Mit lehet tenni ilyen helyzetben?