Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már más is így? Pár nap alatt egyszerűen megbabonázott valaki, teljesen beleestem. Lent
Én mindig olyan típus voltam, hogy idő kellett, mire ennyire belezúgtam valakibe. Meg kellett ismernem az illetőt, sok időt vele tölteni, mire igazán beérett, hogy vonzódom hozzá. Még ha tetszett is már az elején.
De nemrég egy véletlen alkalommal szóba elegyedtem egy férfivel, akivel utána 2-3 napig beszélgettem messengeren, majd pár alkalommal találkoztam is vele (nem randi, közös sport) és teljesen rabul ejtett.
A poén az egészbe, hogy előtte sosem néztem rá férfiként, csak látásból ismertem, de nem is tetszett meg semmi.
Olyan furcsák tudnak lenni az ember érzései, mint a derült égből a villámcsapás, pont a szívem közepébe talált. Nem vagyok már kislány, bár most úgy írok, mint egy kamaszlány. 30 éves vagyok, igaz, nincs párom és nagyon hiányzik már valaki. Régóta vagyok egyedülálló.
Történt már veletek is ilyen?
Sajnos sosem jöhetnék össze vele, mert nős. Ezért fáj ennyire ez az érzés. Nem akart kikezdeni velem, de látom, hogy valami nála is elindult. De helyén kezeljük ezt az egészet, mert nem keressük már egymást. Csakhát hiányzik, még ha tudom is, hogy totál tiltott gyümölcs. Neki persze semmit sem vallottam be, csak annyit, hogy nagyon megkedveltem, mint barátot. De ha egymásra nézünk ordít a szikra közöttünk.
Eszem megáll, 3-as.
Én nem karrierépítés céljából akartam párkapcsolatot-házasságot, hanem az általad írt "közhelyek"-ért, mint a gyerekvállalás azzal a férfival, aki szó szerint a másik felem, közös ház, lözös élet, szerelem, szeretet, stb. És 10 éve csodásan működik. Ha valakivel a pénz köt össze, meg a karrier, több példa is van rá, hogy nem hosszú életűek azok a kapcsolatok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!