Voltál már olyan szerelmes, hogy úgy érezted, nem éled túl?

Ilyen velem még nem volt

27n

26 voltam, amikor 1 év után véget ért a távkapcsolatom. Utána majdnem újabb 1 év volt felállni, teljesen hazavágott, fizikailag, lelkileg, idegileg egyaránt. Igen, úgy éreztem, nem élem túl. Már csak emlék, de ekkora mély nyomot sose hagyott senki.

(Hozzáteszem, nem lettem kidobva, egyszerűen kilátástalan volt az egész, amit jobbnak láttam lezárni. Csak nem gondoltam én se, hogy ennyire fog fájni.)

#2

"minden kapcsolat remekül tart tükröt az ember elé."

Kár, hogy csak egyszer tudok zöld kezet adni rá.

(#5: Én is sajnálom, őszintén, bár meg tudom érteni, ha ez jelenleg nem sokat ér. Bele sem tudok gondolni, mennyire nehéz lehet.)

Igen. Már önmagában az érzelmet is annyira intenzíven éltem meg, hogy úgy éreztem, belülről szétszakít, felfal és szép lassan megemészt valami, ami felett nem gyakorolhatok hatalmat, valami, aminek teljes mértékben ki vagyok szolgáltatva. Aztán ebbe belevegyült a mérhetetlen fájdalom és kétségbeesés, amit a beteljesülhetetlenség felismerése okozott. Baromi szánalmasnak éreztem magam, mint egy védtelen, tehetetlen, elanyátlanodott gyerek, akit kitettek a semmi közepére egyedül.

Talán 17 lehettem, mikor elértem ezt az állapotot, de már korábban is bele voltam esve. Több év kellett, hogy fokozatosan lecsengjen és el tudjam engedni.