Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Írjak neki, vagy sem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Írjak neki, vagy sem?

Figyelt kérdés

Pár hete elkezdtem beszélgetni egy férfival, Tinderen. Már régebb óta, év eleje óta a kapcsolataim között volt, párszor egymásra írtunk, de aztán egyszer nem írtam vissza, így a beszélgetés abbamaradt. Most pár héttel ezelőtt azonban észrevettem, hogy írt, és elég jól el is tudtunk beszélgetni. Ez nem csak a komolytalan flörtöket, hanem a komoly témákról való diskuruzusokat is magába foglalja, én pedig nagyon megörültem neki. Tinderen mindig írt, lehet, hohy nem egyből, hanem csak pár órával később, de ez miatt nem is hibáztatom, hiszen nagyon sokat dolgozik, meg tanul is mellette, beadandókat kell írnia.

Átjöttünk messengerre, és ő is továbbra is érdeklődő maradt, egy ideig, mert most már vissza sem ír, vagy 3 napja... És ezt nem igazán értem, hogy hogyan fordulhatott elő, vagyis, érdeklődik, rábólint a Messengerre, aztán most nem ír vissza?... Csakmert abszolúte normálisnak tűnt eddig, és fogalmam sincs, hogy mit csináljak: ráírjak, hagyjam az egészet? Tippek, tanácsok? Ő 30,, én pedig 20 (negatív kommenteket nem kérek, köszönöm).



2018. máj. 15. 18:56
 1/6 anonim ***** válasza:
Írj neki újra!
2018. máj. 15. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Lehet a faces képeid alapján már nem tetszel neki. Írd meg neki őszintén, hogy te szeretnél még beszélgetni, miért maradt abba?
2018. máj. 15. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Kettes, csak messengerre vettem fel, fészen nem jelöltük be ismerősnek a másikat.
2018. máj. 16. 18:39
 4/6 anonim ***** válasza:
Attól még meg tudja nézni a profilod, nem? Amúgy kérdezz rá és kész :D
2018. máj. 16. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Bevallottam neki, hogy kedvelem, erre láttamozta, de nem ír vissza semmit. Akkor hagyjam a francba?:D
2018. máj. 20. 16:55
 6/6 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd. Tök egyértelmű, hogy már nem akar veled beszélni. Főleg, ha eddig mindig írt.
2018. máj. 21. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!