Férfiak akik nem tudnak beszélni az érzéseikről, akik nagyobb szabadságigénnyel rendelkeznek?

Első komolyabb kapcsolatom (igazán szerettem azt a lányt, önhibámon kivül elég kulturálatlan módon történt a szakításunk) után eléggé bezárkoztam, már mint olyan téren hogy ellene voltam az érzelgösdinek, igényeim persze voltak melynek eleget téve akadtak partnerek az életembe. Viszont fizetős lányok valahogy sosem vonzottak, így azokat mindig is kerültem. Egy idő után már kezdtem élvezni azt, hogy milyen könnyen meg tudom fűzni a kiszemelt partnereimet, tudom bunkó dolog, de mindig korrektül viselkedtem és elmondtam hogy mi kell nekem. Ettől függetlenül nem érzem, hogy nagy szabadság igényem lett volna, csupán féltem újra beleszeretni valakibe.

Na de itt jön a fordulópont és tulajdonképpen a kérdéseidre a válasz, a hosszú felvezető csupán az érthetőség miatt volt.

Megismertem egy lányt aki épp szakítás után volt néhány héttel, egész jól elbeszélgettünk, kezdetben épp úgy tekintettem rá mint a többire, lefektetem aztán továbblépek, de nem adta könnyen magát. Jó néhány hétig csupán találkozgattunk, semmi több, viszont megismertem, és olyan nőt láttam meg benne, mint még senkiben. Az első randink is elég hosszúra elnyult, de csak úgy röpültek az órák, hogy észre sem vettem. Egy csettintés alatt mint aki 180 fokot fordult volna. Egyszerűen már igényeltem a társaságát, leírhatatlanul boldog voltam (vagyok mai napig is) mellette és teljesen másodlagossá vált az, hogy minél hamarabb ágyba fektessem. Nem tudom, hogyan vagy miképp tudta áttörni a falakat, de egyszerűen beleszerettem, mai napig sem tudok egy konkrét dolgot mondani miért szeretem, de szeretem, pedig az elején el sem akartam hinni azt, hogy én újra szerelmes lennék, nem egyszer röhögtem ki magamat, hogy biztos nem vagyok az, de hát tévedtem, már 3 éve együtt vagyunk.

Altalanositani ebben nem lehet, ezert csak szemelyes tapasztalataimat tudom leirni. Remelem, ez is segit.

Nekem több, mint egy evbe telt, hogy kimondjam, hogy szeretem. Pedig mar együtt is eltünk. Mivel amugy ereztettem vele, ö szerencsere nem eröltette.

Nem elsösorban eltelt idö kerdese, hogy mikor nyilok meg, hanem mikor adodik alkalom, amikor ugy erzem, hogy megfelel. Ha tudom vagy erzem, hogy a masik elvarja, akkor nem nagyon erzek keztetest erre.

A szabadsagerzet talan annyiban valtozott, hogy örülök, ha ö is csatlakozik tevekenysegeimhez, mint a turazas, motorozas stb. Most mar sokat megyünk együtt, de szüksegem van arra is, amikor nelküle napokra elmegyek vagy csak baratokkal megyünk. Kell egy kis idö, hogy tenyleg hianyozzon, akkor viszont csodas erzes, hogy hazavar szeretettel.