Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
vágy (főnév)
Desire.jpg
1. Gyenge szándék, tettek nélkül; kellemetlen belső érzés olyan cél elérésének igénye miatt, amiért az illető nem tesz semmit a puszta kívánáson, erőtlen akaráson kívül.
Hiábavaló a szépséges hölgy vágya a fehér lovon érkező lovagra, ha még csak egy mosollyal, egy szóval sem jelzi, hogy őrá vár. A kislány nagy vágyat érzett egy pónilóra.
2. Erős kívánság; hiányérzet kielégítésére törekvő erős sóvárgás. Ez lehet akár megrögzött is, és ebben az esetben nem tekinthető épelméjűnek, de lehet teljesen elfogadható mértékű is, amikor az egyén vagy a körülötte élők javára, életük segítésére irányul.
A birtoklásvágy hajszolta bele abba a helyzetbe, hogy elhanyagolja a családját. A szűnni nem akaró tudásvágy hajtotta a kutatót az élet teljesebb megértésére.
3. Nemi, érzéki kívánság, szerelmi szenvedély.
A vágy hajtotta őket egymás karjaiba. Nehéz volt saját vágyának ellenállnia, mikor barátja csinos feleségét meglátta.
Eredet [vágy < ómagyar: vágy < ősmagyar: vógya, vaugha, vajha (vágy) < dravida: vendu, vél, véttal (vágyik, kíván)]
szerelem (főnév)
Relationship.jpg
1. Erős vonzódás. Alapvetően férfi és nő között nemi vonzalmon alapuló erős lelki és testi vonzalom, amely főleg a szeretett személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való odaadásban nyilvánul meg.
A házastárs életében hol fellángolt a szerelem, hol lelohadt. Az európai társadalomban szerelemből nősülnek a férfiak.
2. A szeretett lény. Az a férfi vagy nő, aki iránt az ellenkező nem képviselője erős testi és lelki vonzalmat érez.
Szerelmem minden nap felhív és ajándékokkal kedveskedik nekem. A lány egész nap a szerelme hívását várta.
3. Kapcsolat, viszony, amely erős testi és nemi vonzódáson alapul.
Viharos szerelmük bearanyozta a férfi napjait. Az első szerelem mindenki életében erőteljes nyomokat hagy. Az apáca (miután bűnös szerelme kiderült) elhagyta a kolostort.
4. Szeretkezés. Egyik vagy mindkét fél érzéki vágyainak nemi érintkezéskor való kielégülése.
Thaiföldön gyakori a megvásárolható szerelem. Az ifjú nem hiába kereste a szerelmet: gyorsan rátalált egy hölgy ágyában.
5. Szeretett tevékenység, személy vagy tárgy. Olyan tevékenység, amelyet szenvedélyesen űzünk. Olyan személy vagy tárgy, akihez, amelyhez erősen, szeretettel vonzódunk.
Bár Kafka pályafutása kezdetén egy biztosítótársaságnál dolgozott, igazi szerelme az írás volt. Boldogok azok az emberek, akik szerelmüknek élhetnek és meg is tudnak élni belőle. Az ő szerelme a színház, azért él-hal.
6. Görcsös ragaszkodás az adott dologhoz, amitől semmilyen körülmény közt nem akar megválni.
Ne a pénz szerelme alapján válassz magadnak hivatást, mondogatta kislánykoromban nagypapám. A nemes, de szegény nő a vagyon szerelme miatt hozzáment egy nála jóval idősebb, számára nem vonzó férfihoz.
7. Régies: Szeretet. Gyöngéd ragaszkodás, erős, önzetlen vonzalom egy személyhez vagy dologhoz.
Az író nem tudott sokáig külföldön maradni, annál jóval erősebb volt a hazája iránti szerelme. A gyermek számára nélkülözhetetlen anyja szerelme.
Eredet [szerelem < szer(et) + -elem (főnévképző)]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!