Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi idő után / hány alkalom után illik bemutatni párodat a szülőknek?
Párommal második randin a szüleim is ott voltak. Csoda hogy nem menekült már akkor fejvesztve és tök nyugodtan és úriember módjàra reagált. Két hónapja együtt vagyunk.
A szüleim (főleg anyám) fura alakok és féltettek engem. Azóta is rengeteg konfliktus van ebből de könnyen áthidaljuk. Én olyan 3-4 hét után lettem bemutatva az anyjának és egy várossal odébb él. Ez olyan távkapcsolat dolognak számít mert egy héten csak egyszer tudunk találkozni.
Gondoltam leírom a sztorim, ebből csak az a tanulság, hogy minden kapcsolat más.
A kapcsolat komolyságától függ. Mi gyakorlatilag az első randin tudtuk, hogy egyszer összeházasodunk, szóval nem vártunk, a második találkozáskor náluk ebédeltem, a harmadikkor pedig anyukámmal mentünk színházba.
Ismertük egymást már 3 éve, szóval nem siettük el a dolgot, de onnantól egyértelmű volt. :) Azóta eltelt 10 év, a mai napig csodás minden.
Elég kapcsolatfüggő. Én senkit se vittem haza, mert majd a jövendőbeli férjemet fogom csak, a többinek nem látom értelmét.
Van olyan ismerősöm, ki 2 hét után hazavitte, meg olyan is, aki 2 év után.
Nem egyszerű ezt meghatàrozni. Pl unahúgom aki kisebb faluban lakok 1-2kivètellel minden pasijàt 2.randin haza vitte!
Exemnek volt egy kislànya a szüleivel èlt, első(ő második első randin) bemutatott az anyukàjának ès a gyereknek.
Ott az volt a vicces anyukája balhèzott, hogy a szülők nincsennek egymásnak bemutatva." Anyáèk nem kìváncsiak hova járok udvarolni."
Viszont èn nèha el sem mondom hónapokig , hogy van valakim!
Olyan snassz szokàs karácsonyra húsvètra családi rendezvènyre bemutatni a párodat.
Válasz: amikor úgy èrzitek de sok szülő furcsa e tèren!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!