Hogyan lehetne tudatosan elkerülni a szerelmet és a társ iránti vágyat?

Azonkívül sohasem terveztem saját családot alapítani, gyerekekkel, ezért hát számomra a szerelem és az ezzel járó rokon érzések teljes mértékben fölöslegesek.

ez jó nagy marhaság!!

egyáltalán nem kell gyereket csinálni, sem nősülni, de attól még az ember simán vágyik egy társra, simán szerelembe esik.

sztem hülyeségeket kérdezel, és vmi. megerősítést vársz itt.

az emberi természetbe kódolva van a társ utáni vágy, és tök jó érzés szerelmes lenni, ezt te is tudod.

semmilyen tekintetben nem hozza vissza a ráfordított időt és energiát.

hát, akkor menj papnak...

amúgy az egész élet nem hozza vissza azt a sok szenvedést és energiát, amennyit megkövetel, és semmi értelme az egésznek, mert úgyis megdöglünk.

de ez ostoba logika, és csak roncsol, nem épít.

A párkapcsolat NEM a boldogság kizárólagos forrása.

tanulj meg szöveget értelmezni.

és sehol nem mondtam, h. kizárólagos, és egyetlen forrása!

elnyomhatod magadba, majd kapsz rákot.

bemesélheted, h. nem fontos, majd jön a depresszió és az alkohol.

az ember társas lény, a biológiát és a pszichét nem csaphatod be... de azért jó próbálkozást hozzá.

egyértelmű, h. a kudarcos magánéleted elől így próbálsz kitérni, meg elkerülni újabb csalódásokat.

ez sztem gyáva és hiábavaló dolog

Kérdésben a válasz: tudatosan. Valószínűleg egyénfüggő a pontos módszer, de a lényege nagyjából az, hogy megtanulsz figyelni magadra. Ha valamilyen érzés (kellemes vagy kellemetlen) kerít hatalmába, felismered, hogy éppen benne vagy. Attól persze még megéled, de tudod is, hogy megéled, és tisztában vagy azzal is, hogy az érzés el fog múlni. Ha jó az érzés, akkor ezt a cenzort ki lehet kapcsolni, és belemerülni a pillanatba. Ha viszont rossz, akkor maga a felismerés segít elfogadni a helyzetet (most ez van, kellemetlen, fáj, viszont nem tart örökké). Nekem legtöbbet abban segített, hogy ne essek pánikba, amikor alvásparalízisben ébredek (nálam időnként előfordul).

"...ámde egyedül nem megy"

Picit ellentmondásos a társ iránti vágy leküzdésére. Pont, hogy egyedül megy, mert aki segít benne, az is társ lesz, csak éppen nem párkapcsolati minőségben. A magánnyal, mint félelemmel kell szembenézni, megtalálni a te személyes válaszodat a kérdésre: miért nem megy egyedül.

"...hogy elkerülhessem a szerelemnek minden esélyét"

A szerelmet nem kell elkerülni. Az olyan, mintha gátat építenél a folyónak. Az tágul, elönt mindent, majd "zúgva, bőgve" áttöri a gátat is. Ellenben kialakíthatsz új medreket a folyónak. Szerelmet nem csak egy másik ember iránt lehet érezni (és nem kell perverz dolgokra gondolni). Egy művész például megéli a szerelmet alkotás közben. Számára a múzsa lehet, hogy többet jelent metaforaként, mint hús-vér emberként (amibe inkább a partnerek szoktak belerokkanni, ha nem tudják kezelni). Ami folyamat zajlik benned, azt megállítani nem tudod (belehalnál az erőlködésbe). De terelni azért lehet. Sőt, még hasznos is, ha tudsz kormányozni a nagy sodrású folyóban, amit az élet jelent.

sajnálom, hogy ilyen elhatározásra jutottál, de biztosan jó okod van, meg úgy tűnik, hogy tényleg közelebb áll hozzád az agglegény életmód, mint az alternatívái...

ha tudod, hogy neked ez a jó, akkor egyszerűen nem is lesz nehéz, ha a társadalmi elvárásoknak és mások hülye tanácsainak, véleményének egyszerűen hátat fordítasz.

ha tényleg elhatárolódsz a párkapcsolattól (automatikusan követi a gyermektelenség, szexmentesség, szerelemmentesség, pár) akkor az úgy is lesz.

ettől még nem fogsz fél életet élni, ha másban megtalálod a számításodat.

van sok hasonló élet, pl. a katolikus papok is így tesznek, nekik hitük ad erőt. (érdekes volt hallani Hodász atyát erről, esetleg keresd meg őt, csodálatosan fejezi ki magát, csodás szónok, és csodásan tudja közvetíteni az okos gondolatokat)

szeretnélek lebeszélni, de a szavaidból (írásodból) arra következtetek, hogy tudod, hogy mit akarsz. és ez már jó, mert ha valaki már tudja mit akar, akkor az meg is tudja valósítani!!!!