Ti a külseje vagy a belseje miatt jöttetek össze a párotokkal? Melyik fogott meg titeket először?

Őszintén megmondom nekem mindig is fontos volt a külső, ha az nem volt szimpatikus senkinek nem hagytam esélyt rá hogy megismerjen. A párom valamiért mégis más volt. Igazából ő nem akart felszedni, egyszerű beszélgetésnek indult az ismerkedés, nekem külsőre nagyon nem jött be, viszont volt neki egy aranyos tekintete amitől elolvadtam, és a kisugárzása is tetszett, meg volt neki tekintélye ami miatt biztonság érzetet nyújt számomra pedig egy fejjel vagyok nála magasabb ráadásul. Ez az egész úgy alakult ki hogy egyszerűen beszélgettünk és megismertük egymást, nem terveztem utána következő alkalmat erre vele, ő sem hívott, de a sors sokszor összedobott minket, köszöntünk, beszélgettünk, én is érdeklődtem felőle, és amolyan érdekes egy jellem a párom, szinte elkezdtem róla áradozni, csak rá gondoltam. Sosem ő volt álmaim férfija külsőleg, de belső értékei viszont nem hogy elérték az elvárásaimat, hanem jóval többet nyújtott amit kizárt hogy kihagytam volna. A szüleimnek is szimpatikus volt, még akkor megismerték amikor még nem voltunk együtt, ez véletlen alkalom volt, de ők is szimpatikusnak találták. Aztán az is kiderült hogy egyik barátnőm már nagyon régóta ismeri és mondta nekem hogy simán összeillenénk és ne szalasszam el a lehetőséget, mert szerinte olyan pasiból nem sok van a földön és bár neki külsőleg nem jön be, viszont barátként tekint rá mert áldott jó szíve van, és ez csak egy az ezer tulajdonság közül ami jó.

Persze benne is vannak hibák de az szinte minimális. Időnként amikor felhúzzák akkor egész nap hülye tud lenni. Amikor elfárad leginkább szellemileg akkor viszont elviselhetetlenül fárasztó, szinte elszívja más ember energiáját olyankor. De én úgy vagyok vele hogy ennyi baj legyen, mert vele tényleg annyira jó minden hogy belehalnék ha ő már nem lenne velem. Nagyon sokat köszönhetek neki. Alapból egy csendes, visszahúzódó, gátlásos lány vagyok, szinte csak nagyon közeli barátok társaságában vagyok közvetlen. A barátom sokat tett ezért hogy jobb legyen, és a munkahelyemen is könnyebben tudjak nyitni mások felé mert elvégre ez alap dolog. Segített nekem lefogyni, hiába nem voltam annyira duci, de zavart a hasam mérete, a párom nem bírt lebeszélni róla, így kitalált egy jó edzéstervet nekem, hogy eleinte fogyjak és izmosodjak sportos lettem ahogyan ő is, ez növelte az önbizalmam, sokkal bátrabba mertem felvenni szoknyákat, egyrészes ruhákat, nyáron 30 fokos hőségbe is hosszú nadrágba voltam mert szégyelltem mutogatni a lábaimat, a páromnak köszönhetem hogy legyőztem ezt a "szégyent" és sokkal jobban érzem magam emiatt.

Engem a belső. Az osztálytársam volt már két éve. Sosem gondoltam helyesnek, se csúnyának, de egyszerűen nem keltette fel az érdeklődésem. Belsőre azonban teljesen.

Azóta, egxütt vagyunk négy hónapja.

Őszintén? Fogalmam sincs pontosan, hogy mi volt előbb :D

Egyszerűen kikapcsolt az agyam, mikor bemutatttak minket egymásnak.

Első barátomat először képen láttam. Akkoriban csetre jártam és az egyik barátnőm mutatta a képek között, hogy "nézd már, milyen helyes ez a srác". Emiatt próbáltam gy alakítani a dolgot, hogy beszédbe elegyedjünk. Aztán kiderült, hogy belsőleg is bejön. Szóval a külseje tetszett meg, de a belső tulajdonságai miatt zúgtam bele.

A második párom nem jött be külsőre. Sokáig úgy is voltam vele, hogy iszonyatosan vonzanak a belső tulajdonságai, de a külseje miatt nem jönnék vele össze. Aztán csak meggyőzött:)

A jelenlegi párommal itt kezdtünk el beszélgetni, nagyon megfogott a személyisége. Küldött képet, az alapján semleges volt, vagy inkább a "nem az esetem" kategória. Aztán mikor élőben találkoztunk és megláttam, az volt az első gondolatom, hogy "te jó ég, ez a pasi egészen helyes". Aztán meg csak egyre vonzóbb és vonzóbb lett.:)