Valoban igaz az, hogy nem keseregni ha vege lett, hanem orulni annak hogy megtortent?

az elején még kesergünk rajta, de utána örülünk a jónak és a rosszak miatt annak, hogy vége...

24F

Ez így nem igaz.

Itt leginkább az érzelmi kötődés a fontos szempont.

Ha erősen kötődünk még a személyhez -ugyan racionálisan gondolkodva jó döntés lehetett a szakítás- de ezt egy olyan gyászfolyamat követi, mintha pl egy rokonunkat vesztettük volna el. A gyász folyamata az egyik legfontosabb dolog az ember életében. Gyász nélkül nem nőhetünk fel, hiszen a gyermekkorunkat is úgymond meggyászoljuk, a szülőktől való leválást is meggyászoljuk, stb... Aki kötődik még az exéhez, és nem esik át ezen a szakaszon, az könnyen gondba kerülhet. El kell vágni a szálakat...

Na és persz ez nem jelenti azt, hogy a gyász mellett nem örömködhetnénk önfeledten barátainkkal, családunkkal stb... :)

Ha pl semmilyen kötődés nincsen már, akkor a gyász szakasza kimarad, megéltük, amit meg kellett az érzelmi szálak elvágásához. Stb stb...

Ha már vége van akkor nincs mit csinálni szépíteni lehet "esetleg", de tényleg igaz a mondás, a múlt az hamu.

Van egy régi kínai tanmese erről. Egy szerzetes és a mestere zarándokolnak, odaérnek egy széles patak partjára ahol egy nagyon szép nő áll gyönyörű ruhában, de nem tud átmenni a patakon mert akkor vízes lenne. A mester a nyakába kapja, átviszi a másik oldalra, ott lerakja és mennek tovább. Vagy 10 kilóméter mulva a tanítvány rákérdez, hogy nekik mint szerzeteseknek akiknek tilos nővel érintkezi ez megfelelő magatartás volt-e? Mire a mester azt válaszolja: "Fiam, én azt a nőt ott leraktam, te meg még mindig cipeled!"

Egy példa:

Volt egy csodás barátnőd, de egy nap azt mondja, vége.

Fáj, persze, de ne arra gondolj, hogy milyen gáz vagy, mert elhagytak, hanem arra, hogy egy ideig milyen szerencsés voltál, hogy ő volt a csajod.