Ti mit csináltatok volna a helyemben? Tovább folytattátok volna?

Új munkahely és rengeteg új embert ismertem meg, van egy kolléganő aki hátam mögött elkezdett érdeklődni utánam(ezt később tudtam meg). Köszönéskor a társaságomból mindig az én szemembe mélyen belenézve tette meg, mellettem levő asztalnál ültek le mindig barátaival, elkezdtem észre venni, hogy néz és pár másodpercig szemezgetni kezdtünk. Kiderült egy ismerőse által, hogy a múltban nagyon hasonlított rám, rengeteg a közös érdeklődésünk és jellemre is hasonló és van egy ritkább betegség ami őt is érinti.

Ő régebben visszahúzódó és boldogtalan volt, céltalan, nem találta a helyét, se az életben, se az emberek között. A további jellemzése is tökéletes illik rám, mintha én lennék csak másik nemben. Azonban neki ez már csak a múlt és komolyabban megváltozott, olyan embernek tűnik aki megtalálta az útját és ezért nem csak elkezdtem felnézni rá, de menthetetlenül bele is estem.

A jelek elég egyértelműnek tűnnek, de legalább jó lenne jobban megismerni. Ezért beszélgetést kezdeményeztem vele(kerestek valakit és mondtam hol van + egy közelgő céges eseményre próbáltam a figyelmét terelni ami tudtam, hogy nagyon érdekelte),de "aha"-val gyorsan véget is ért. Mellette volt egyébként barátnője és tudom, hogy egyébként szeret beszélgetni.

Ti ekkor már abbahagynátok volna a próbálkozást vagy lehet csak rossz napja volt vagy lehet barátnője miatt próbált lerázni?

Ezután volt egy rövidebb céges üzenet váltásom vele hivatalos dolgokról kérdeztem és próbáltam nyitva hagyni bizonyos témákat, de megint lezárta gyorsan. Ekkor már tudtam, hogy valami nem stimmel, de nagyon rosszul esett, hogy valaki aki ennyire érdekes és nyitott személynek tűnik csak így leráz. Ezután közösségi oldalon ismerősnek jelöltem és üzenetet írtam egy szakmai területről tettem fel neki kérdést, ami mindkettőnket érdekel, de nem fogadta el a jelölést és ugyan elolvasta az üzenetet, de nem válaszolt rá. Egyértelmű volt, hogy nem akart semmit és ezután én is és ő is kerültük egymást. Végül 2 hónap múlva összefutottunk ebédkor, ő ott volt a barátaival és észrevett, kicsit mintha örült volna és köszönni akart, de én nem néztem rá és leültem tőle messze. Láttam rajta, hogy mérges lett és később direkt előttem ment el, pedig nem esett útba az asztalom a kijárathoz, de nem szólt semmit, rám se nézett. Ezután végül kiderült, hogy barátja volt 5 éve és most el fognak költözni egy másik városba és az is, hogy teljesen oda van érte és vakon követi.

Nekem úgy tűnik, hogy ugyan boldog, de a problémáit nem megoldotta, hanem elterelte róla a figyelmét. Az eszem tudja, hogy valószínűleg csak játszadozott velem, de a szívem azt mondja, hogy túlságosan hasonlít és nem volt véletlen a találkozásunk.

Az egyszemélyes beszélgetéseket egyébként mindig is elkerülte. Nem fogom tudni elfelejteni őt, miért vagyok ennyire hülye?