Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért hazudik saját magának?
A volt párommal nagyon jóban vagyunk még a szakításunk óta is, és úgy tűnik, hogy lehet lesz még jövője a kapcsolatunknak. Ugyanakkor egyik pillanatról a másikra gondol egyet és mint ha a kimondott szavai semmisek lennének ezek után. Egyszer még a jövőt tervezi velem, máskor már szó sincs ilyenekről. Tudom, hogy szeret engem, látszik is ahogyan bánik velem, minden tette, mozdulata ezt bizonyítja, viszont ezt ugyanúgy tagadja.
Azt mondta nekem, hogy "én szeretlek
de nem szerelemből,hanem úgy mint egy nagyon jó barátot
jól elvagyok veled,szeretek veled lenni"
A tekintete is elárul mindent, a szavai során is csodálattal tekint rám, gyönyörűnek hív, szorosan átölel. És féltékenykedik más férfiakra is egyaránt.
Véleményeket kérnék, hogy ki hogyan látja a dolgot. Előre is köszönöm.
ugyanakkor odavan a hibáimért, mind a külső, mind a belső iránt. Volt hogy meglepetéssel készült nekem, amikor mentem hozzá, gyertyafény, ilyenek.
Egyértelmű szerintem, hogy azért ez jóval több mint egy szimpla barátság.
"de nem szerelemből,hanem úgy mint egy nagyon jó barátot "
ez csapta meg a fülemet.
A volt párod mást szeret. Sajnálom!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!