A féltékenység mindenképpen önmagunk miatt van vagy a másik elvesztésétől való félelem miatt is lehet?

Nézd, ha van egy jó párkapcsolatod, azt normális, hogy félted, DE

a gyakorlatban a féltékenység az alacsony önértékelésű ill. szorongó emberekre jellemző. Egy egészséges önértékelésű ember élvezi a párkapcsolatát, és fel sem merül benne a gondolat, hogy megcsalják, elhagyják, stb. (Ha néha eszébe is jut, nem kapaszkodik bele a gondolatba). A szorongó emberek jellemzője, hogy olyan dolgokon aggódnak, ami MÉG nincs (és ezzel sokszor ki is váltják).

Én pl. úgy vagyok ezzel, hogy HA csalódnom kellene a páromban, akkor ez a kapcsolat nem olyan, amire szükségem van, és akkor meglehetősen könnyen le tudnám zárni, hiszen egy idealizált állapothoz felesleges ragaszkodni, ha a valósággal köszönőviszonyban sincs.

Nem vagyok féltékeny, bízom a páromban, nincs okom rá, hogy ne tegyen. Ha okot ad az ellenkezőjére, akkor (és csak akkor) majd felülbírálom a jelenlegi helyzetet. Addig meg egyszerűen nem foglalkozom vele, nincs jelen az agyamban.

A harmadik válaszoló véleményét osztom 100%-ban.

Volt "szerencsém" egy komplexusos, paranoid, féltékenykedő exhez, azóta nálam abszolút zéró tolerancia van ezzel szemben, nem fogok szenvedni valaki beképzelt baromságai miatt, akármennyire szerelmes vagyok az illetőbe. Nem is volt azóta ilyen ember az életemben, a férjemmel maximálisan megbízunk egymásban, féltékenységnek nyoma sincs - nekem ez a normális és ez alá nem adom.

A féltékenység csakis egyetlen dologból fakad: a bizalmatlanságból! És ha ez jelen van, akkor megette a fene az egészet.

Egy kapcsolat egyik alappillére a bizalom. Ha ez nincs meg, kár belekezdeni. Ha megvolt, de elveszett, akkor muszáj visszaszerezni, különben rámegy az egész kapcsolat.

Tedd fel Magadban a kérdést. Miért vagy féltékeny? Tényleg el tudod képzelni a párodról azt, hogy mással csinál vmit? Tényleg megtenné? Vagy megbízol benne és tudod hogy nem csábul el?

Ilyen egyszerű.