Hosszú szerelmes idézeteket írnátok nekem?

a feladat adott.... máris.... egy pillanat.. gugli start és máris itt van egy:

A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes.

Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy.

Az ember végül megadja magát.

De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan!

Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít.

Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg!

Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban.

De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!

Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló.

Minden más elmúlhat - és el is múlik.

A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is.

De a szeretet el nem múlhat-megmarad.

Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".

Nem igaz.

Ez nem olyan seb, ami gyógyul.

A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”

Vagy mondjuk:

Még mindig érzem a tüzet mellyel tegnap ragyogtál.Égetsz, ahogy hozzám simulsz, de boldog vagyok. Belecsókolok puha, szőke hajzuhatagodba, s Te mosolyogva még közelebb húzod Magad hozzám. Egyik kezemmel nyakadat simogatom, s Te halkan felkuncogsz. Megcsókolod nyakam,

s én megremegek. Lassan egyre feljebb haladsz, de a számnál megállsz. Csak nézel a szemembe, és mosolyogsz, olyan édesen, mint még soha. Hirtelen teljesen

megrészegülök mosolyodtól, bódítóan hat Rám minden mozdulatod. Aztán

megcsókolsz, viharosan, szenvedéllyel. Úgy érzem Magam karjaidban, mint egy megfélemlített nyúl a rókával szemben. Aztán elengedsz, s olyan szeretettel nézel Rám, hogy egyből elfelejtem minden gondomat, és áldom a pillanatot, mikor először megláttalak az utcán. Akkor egy érzés oly gyorsan cikázott végig testemen, mint a villám. De mostanra ez már többé érett, mint egy gyorsan

kihunyó láng. Szívemet hevesen lobogó tűz perzseli, és ha a szemedbe nézek, és ugyanezt a tüzet látom zafírjaidban tombolni, úgy érzem, én vagyok a legboldogabb ember a világon. Mert szeretsz és törődsz velem, mint még soha senki.

esetleg:

Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.

továbbá:

Éjszaka három óra van,

De messze elkerül az álom

Miközben a takarót magamra húzom,

Rá gondolok s hozzá vágyódom!

Úgy szeretnék most is vele lenni,

Ez egy szép álom, de olyan jó hinni

Ha most mellettem feküdne

Szívem oly hevesen verne,

Átölelném szorosan

Pici szájára csókokat lehelnék,

S fülébe súgnám: Szeretlek!

…még csak két nap telt el

Mióta utoljára láttam,

De lekem többnek tűnt

S lelkem létezni megszűnt…

Csak testben vagyok itt

A gondolatom messze nála kóborol

Olyan jó lenne most őt átölelni,

S soha többé el nem engedni,

Tudom, ő is ez akarja,

S hamarosan eljön a kettőnk napja,

Mikor egymás mellé bújva

Merülhetünk mély álomba.

ha kell még szólj!

"A szeretet a gyulolet hianya, mert a gyulolet lelkunket elemeszti, s vegul semmi sem marad. Am! A semmibol lehet epitkezni igazan, es mikor ketten egyutt nezunk fel a semmibol epitett szerelmunk varara, akkor erezzuk igazan a gyulolet gyuloletes hianyat, amely minden erzesunknel gyengebb. Gyengebb, de soha el nem mulhat, mert az igazi szerelem - mint a mienk - olyan mint a szello, amely semmibol epitett varunkat fujja: nem latod, de erzed, ahogy gyonyoru arcodhoz er. Es mikor ezt latom, rajovok, hogy teged szeretni mindennel fontosabb, es mar sosem leszek szegeny."

/Oravecz Koeljho/