Szeretem, de nem merem megmondani neki, és félek is, mit tegyek?

A helyzet az, hogy elég bonyolult dologba keveredtem lassan 1 éve zajlik. Nem egyszerű a helyzet úgy kezdődött, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, előtte is ismertük egymást, de csak amolyan köszönő viszonyban voltunk egymással. Elég jól összehangolódtunk rövid idő alatt, és utána elkezdett amolyan jeleket dobálni mint szavakkal tettekkel stb. példa folytonos bámulás, mindig mellém ült vagy engem hívott maga mellé, folyton a társaságomat kereste néha megfogta a kezem és nem értettem igazán hogy most mi van ezért nem is nagyon foglalkoztam vele, azthittem csak poénkodik és nem vettem fel, sosem tudtam eldönteni, hogy most ezt komolyan gondolja vagy csak poén és nem is igen foglalkoztam vele. Nem maradt abba ez a dolog és már olyanok is történtek, hogy olyan tabu helyekre nyúkált meg leírta a nevünk kezdőbetűit köztük egy plusz jellel stb. Én egy idő után elkeztem valamit érezni, de nem mertem közeledni és mondhatni elpoénkodtam a dolgokat. Nehéz ezt megfogalmanzi mikor saját érzéseiről beszél valaki, és nem egyszerű kimondani sem főleg ha az illető azonos nemű veled és fogalmad sincs, hogy ő merre felé kacsingat, remélem érti mindenki. Volt egy alkalom mikor egymás mellett ültünk és simogattam a lábát és hát haladtam minnél jobban felfelé, de nem húzta el a kezem vagy ilyesmi az olyan 100x visszatekerném pillanat volt. Szóval egy idő után mikor együtt voltunk és még most is, néha elvörösödik a fejem épláb mondagtot nem bírok kinyögni és ha rámnéz egyszerűen pillangók repkednek a gyomromban. Sosem történt, olyan hogy egyértelűen beszélt volna amiből le tudnám szűrni mi a helyzet, sosem volt komoly beszélgetésünk kettesben. Mikor már tudatosult bennem, hogy igen kb. totál belezúgtam hozzátenném elég fiatal vagyok és még sosem éreztem így senki iránt, és szerintem a közeljövőben biztosan nem is fogok, nem igazán tudtam kezelni a dolgot és nem tudtam mit csinálni. Az eszem azt mondta, hogy "tedd túl magad ezen hiszen ez úgysem fog működni meg hogy ez nem jó dolog" stb. de a szivem nem engedett ennek, és ugyebár nem egyszerű úgy elfelejteni valakit, hogy napi szinten találkoztok együtt vagytok meg így. Volt egy alkalom mikor csak ketten voltunk és beszélgettünk és nem bírtam tovább lesz am lesz rákérdeztem, hogy végül is mi a helyzet mert én komolyan vettem azokat a közeledéseket és gyakorlatilag kimondtam neki, hogy többet érzek iránta (mint kéne ugyebár). De hát nem arra számítottam ami az után következett ilyesféle, ugye nem gondoltad, hogy köztünk lehet valami?! féle választ kaptam és nem is nagyon tudtam mit mondani remegett mindenem azt kivántam bárcsak puff máshol legyek meg ilyen és hát aztmondtam bár már nem nagyon emlékszem pontosan mert olyan ideges voltam, hogy hát mertem remélni hogy igen, és erre bocsánatott kért hogy félreérthetően viselkedett, meg szerintem meg is lepődött rendesen zasvarban volt ő is és hát mondtam hogy mással nem viselkedik így vagy valami ilyesmi, de erre már nem is nagyon tudott reagálni mert kb. olyan szinten összetörtem belül, hogy azthittem nyomban sírvafakadok és inkább feláltam és elmentem, jött utánam, de eliszkoltam előle. Egyébként nagyon erős jellem vagyok és nagyon nehéz kizökkenteni engem, de minden ember elgyengül néha, hát én itt értem el ezt a pontot úgy éreztem magam mint akit totálisan megaláztak és átvertek, felesleges selejtnek aki nem való erre a világra, de nem sírtam utána, még mindig van egy darabka büszkeségem ami nem engedi, hogy totál padlót fogjak. Napokig nem nagyon beszéltünk kerültük egymást szégyeltem magam nagyon, hogy mit gondolhat de sosem volt velem bunkó vagy lenéző, mindig olyan kedves és mosolyog és olyan szép sosem tudnék rá haragudni. Egy idő elteltével valamennyire norlalizálódott a dolog de sosem beszéltünk ilyesmiről azóta kerüljük a témát. Egy ideig tartottuk a tisztes távolságot, de utána újra elkezte ezeket a furcsa közeledéseket. Mondom most mi a rák van ő vagy tudatosan vagy észre sem veszi, hogy totálisan játszik az érzéseimmel és szintén nem tudtam mire vélni. Egy ideje már nem futunk össze olyan gyakran, sokáig kerülte egymást a munkaidőnk és mondhatni elfogadtam, hogy ez ennyi volt ebből nem lesz semmi. Sokszor kérdeztem magamtól, hogy mit is gondolhat vagy egyszerűen csak fél vagy nem akar komoly kapcsolatot meg ilyenek. Pár hónapja mikor már elég rég nem futottunk össze nem gondoltam annyit rá egyszerűen éltem, élem tovább az életem, elhittem, hogy túltettem magam rajta egy fejezet lezárult... Néha beszéltünk néha nem stb... Mostanában viszont valahogy mindig megtaláljuk egymást keresem a társaságát és látom hogy ő is az enyémet, úgy intézzük, hogy összefussunk stb.. Szorosan mellém ül és néha mennek ilyen apró jelek ide oda, és utóbbi pár napban megláttam valakivel, biztos én gondoltam túl biztos csak hülyéskedtek, de olyan féltékeny mint még soha és rájöttem hogy egyátalán nem vgyok túl rajta és még mindig nagyon szeretem és szerelmes vagyok. Kérdezem én ha valaki idáig elolvasta és volt hasonló helyzetben (bár nemhinném) adjon tanácsot, hogy fogjam meg üljek le vele mondjak el neki mindent csináljak totál hülyét magamból és kockáztassam azt, hogy talán sosem áll szóba velem vagy talán az lenne a legjobb mert akkor nem maradna más választásom mint elfelejteni?? Kérnem ne töröljék órák hosszat írtam és kiváncsi lennék a véleményekre/válaszokra. Köszönö,..