Keserű kis beszámoló. Van valakinek hasonló tapasztalata? Vagy legalább valami támogató gondolata. Nincs valami jó tanácsotok, amire esetleg nem gondoltam?

Sziasztok!

Remélem nem lesz túl hosszú a leírásom.

Én egy immár 26 éves nő vagyok. Túl vagyok 2 kapcsolaton. Az második egy kifejezetten nagyon komoly kapcsolat volt, azért lett vége, mert lekevert nekem egyet. Azon nyomban eldöntöttem a szakítást, annak ellenére hogy szerettem. A pofonon kívül a súlyosbodó össze-nem-illés is alátámasztotta, hogy befejezzük. Pedig már az eljegyzés volt fontolva...

A első kapcsolat nem volt elég hosszú ahhoz, hogy ennyire komolyra forduljon. Azért lett vége, mert megcsalt. Megcsókolt egy idegen lányt.

Én mindig csak komoly kapcsolatot kerestem. Sok férfival volt dolgom, akik kezdeményeztek nálam, akikkel randiztam. De kapcsolatot csak 4 férfivel akartam eddig. Csak 4 olyan férfi volt, akibe beleszerettem. A 4-ből 2-vel, mint az előbb írtam, létre is jött párkapcsolat. Az 1-ikkel a 4-ből azért nem, mert aztán kiderült hogy van neki barátnője, akibe nem igazán szerelmes, de nem hagyja el.

De most a 4. férfi a lényeg. Hozzá kapcsolódik ez a kérdés. Olyan elemi erővel hatott rám, hogy még a másik 3 férfinél, se senkinél nem éreztem ilyet. Ugyanis nem csak külsőre találom nagyon vonzónak, hanem főleg a személyisége, elvei fogtak meg. Hamar éreztem, hogy ő afféle "Igazi" nekem, mert nagyon-nagyon illünk össze. És ezt nem csak én érzem így, ő is.

Csakhogy. Rosszkor ismerkedtünk meg. Ő most elmegy. Itt hagyja kis hazánkat. De nem ám közeli országba, hogy még lenne remény...

Ausztráliába. :'(

Kicsit az ő háttértörténetét is ki kell fejtenem. Mindig is tervezte a külföldöt, elsősorban Ausztráliát. De volt neki egy párja, aki nem akart menni, így pedig eszébe sem jutott elmenni, mert ragaszkodó típus, nem hagyta volna el. Nagyon szerette. De a lány aztán megcsalta, egy másik férfivel randizgatott, megvallotta neki. És ezzel apró darabokra törte a szívét.

Szerelmi csalódásában nem is volt számára kérdés, hogy na most megy ki. Ez egy hosszadalmas procedúra, míg az ember vízumot kap a kenguruk földjére. Mi ennek a procedúrának a vége fele találkoztunk, kb. 1 évvel rá hogy az ő, és 0,5 évvel rá hogy az én komoly kapcsolatom véget ért.

Ő is nagyon-nagyon szeretett volna egy esélyt adni magunknak, mert azt érezte, amit én, hogy most olyasvalakit mutatott be az élet, akivel lenne esély valami nagyon jóra... De ahol tart, onnan nincs visszalépés, még én is azt mondom. Mára már egy hónap sincs hátra, és elindul egy repjárat, ami minket elszakít.

Esküszöm, majd megszakad a szívem.

Távkapcsolat, úgy, hogy a bolygó ellentétes pontjain vagyunk, abszolúte ki van csukva. Felvetődött persze egy dolog, hogy akár... Akár magam is kimehetnék oda, hozzá. Ez egyébként nem teljességgel elképzelhetetlen a távolabbi jövőben, de ez nagyon nem ilyen egyszerű, meg aztán... Na mindegy.

Hát, most kiöntöttem ide a szívem. Biztos közületek is sokaknak volt olyan érzése már, hogy egy nagyon különleges embert ismert meg jobban, aki lelki társ, a kémia nagyon erős, és érzi, tudja, hogy elég jól működnének.

Ő is rosszul éli meg ezt tudom, hogy pont elutazása előtt sodort minket össze a szél. De most ez a helyzet ezzel kell számolnunk. Légyszi írjatok minél többen valami pozitív gondolatot. X_x