Ha valakivel egymáshoz vagyunk rendelve akkor úgyis egymásra találunk újra, vagy van olyan végzetes hiba, hogy végleg elveszíthetjük az igazit?

Osztom Joe H. nézeteit... én sem hiszek az eleve elrendelésben és az igaziba... mert azzal ki is vettük a kezünkből a gyeplőt és onnantól olyan, mintha mindegy mi történik nekünk valahol van valaki aki meg fog találni és boldogan élünk. És itt a sorsodért te már nem vagy felelős.

Én annak vagyok a híve, hogy az életben meg kell küzdeni dolgokért. A véletlennek sok szerepe lehet ebben, de más az amikor kapsz lehetőséged és megragadod és más az amikor ott a lehetőség és csak vársz, hogy valami történjen, mert ez volt a nagykönyvbe megírva.

Szerintem sokkal több és apróbb buktatók vannak az életbe ami alátehet egy kapcsolatnak (végleg), tehát persze vannak végzetes hibák.

Egymásra találásnak csak akkor van értelme, ha érettebbek vagytok már mint szétvalláskor voltatok, és túl tudtok lépni a múlton.

Én azt mondom, hogy a jelenben kell élni ha a kapcsolatokról van szó. Ha van, akkor jelenlegiért tenni kell. És megbecsülni. Ha már elúszott a hajó, akkor pedig tanulni a hibákból és tovább lépni. Ez sokszor nehéz, de egy életet egy tündérmesére alapozni kész öngyilkosság. Ha valaki neked van rendelve, akkor még időben tudtok tenni azért, hogy együtt is maradjatok és kölcsönös a dolog. Csak a brazil szappanoperákban van olyan, hogy külső ármány szétválasztja a vérző szívű fiatalokat, de a szerelem erősebb és a végén úgyis összejönnek. Amivel a való életben szembe kell nézni az az, hogy ha külső erők szét tudtak választani, akkor a kapcsolat nem volt elég erős. Ha belső okok miatt, akkor pedig bennetek volt a hiba.